Győr+
2012.02.29. 09:15

Győr legjobb sportolói egy színpadon

Mintegy másfél évtizede díjazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolókat városunkban. Az év női és férfi sportolói mellett az év csapatát, felfedezettjeit és edzőit is megválasztják. A gála csúcspontja az életmű-díj átadása.

A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány évről-évre rangos gálát szervez a legjobb győri sportolók köszöntésére. Február 28-án a Zsinagóga volt az est helyszíne, amely megtelt sportolókkal, szakvezetőkkel, sportbarátokkal. A jó hangulatról Wolf Kati gondoskodott, aki elmondta, azért is jött örömmel, mert férje Győrben nevelkedett és maga is a városban sportolt.

Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke megnyitó beszédében úgy fogalmazott, gyorsan elrepült egy év, de ez alatt a röpke idő alatt mennyi minden történt, hány izgalmas mérkőzésen szurkolhattunk, mennyi szép sikernek örülhettünk együtt.

Kifejtette, a sport irányításában is számos változás történt, és ami a legfontosabb, a kormány stratégiai ágazatként tekint a sportra. Hozzátette, városunk évek óta kiemelt figyelmet fordít erre a területre, és a 2012-es költségvetés is a büdzsé egy százalékát fordítja az élősportra. Borkai Zsolt azt kívánta, hogy a győri sportolók az idei esztendőben még nagyobb sikereket érhessenek el, mint 2011-ben.

A díjátadók sora az év női sportolója köszöntésével kezdődött. Ebben a kategóriában a Graboplast VSE kajak-kenu szakosztálya mindent vitt. Harmadik lett Farkasdi Ramóna, aki az ifjúsági világbajnokságon kajak 1000 méteren diadalmaskodott, és első felnőtt aranyérmét is megszerezte a maratoni vb-n Csay Renátával párosban. A második helyen Takács Kincső végzett, aki egy fiatal szakág, a női kenu képviselője. 2011-es legnagyobb sikere egy világbajnoki bronzérem. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára Csay Renáta állhatott, aki az elmúlt évben a maratoni világbajnokságon egyesben és párosban is verhetetlennek bizonyult.

Mivel a nyertes edzőtáborban tartózkodik, a gálán edzője, Sztanity László képviselte, aki elmondta, Renáta rutinos, megbízható versenyző, akit nem nagyon kell külön motiválni. Teszi a dolgát, és ez évről-évre meghozza a gyümölcsét.

A férfiak mezőnyében Boros László sportlövő lett a harmadik, aki amellett, hogy országos bajnokságot nyert, számos nemzetközi sikert ért el. Másodikként díjazták a világbajnoki hetedik helyet szerző kajakos Kammerer Zoltánt, aki ugyancsak edzőtáborozás miatt maradt távol a rendezvénytől. Az év férfi sportolójának Vecsernyés Dávidot választották. A fiatal tornász a magyar bajnokság mellett külföldön is eredményesen szerepelt. A díjazott elárulta, a kedvenc szere a nyújtó, ebben a számban készül idén is sikerekre.

A győri csapatok között a harmadik legjobbnak az ETO FC labdarúgócsapata bizonyult, akik az őszi idényt a második helyen zárták. A másodikak a Rába ETO futsalosai lettek, akik itthon mindent megnyertek, amit lehetett, a nemzetközi porondon pedig Európa legjobb 16 csapata közé kerültek. Az év együttese idén is az Audi ETO KC lett. A női kézilabdások Magyarországon egyeduralkodók, a Bajnokok Ligájában pedig ismét az elődöntőig jutottak. A csapatkapitány, Görbicz Anita elárulta, abban reménykedik, hogy az idei BL-döntőt az ETO játszhatja a Larvik ellen, és végre a győriek diadalmaskodnak. Azt is megígérte, ha ez sikerül, akkor jövőre erre a gálára is elhozzák magukkal a trófeát. Hornyák Ági nevetve tette hozzá, ha ez valóban sikerül, még dalra is fakadnak a színpadon.

A legjobb edzők között harmadik helyen végzett Sztanity László a Graboplast VSE szakvezetője. Másodikként szólították Konkoly Csabát, a női kézisek volt edzőjét, akit a közönség percekig tartó vastapssal köszöntött. Az első díjat Csertői Aurél, a labdarúgók edzője vehette át.

A szakember a díjról úgy nyilatkozott, azt egy megelőlegezett bizalomnak érzi, mert, hogy igazán megérdemelje, a tavaszi idényben az őszihez hasonlóan kell szerepelnie a csapatnak.

Az év férfi felfedezettje Hérics Dávid kajakos lett, míg a női felfedezett Planéta Szimonetta kézilabdázó, aki jelenleg a junior válogatottal edzőtáborozik. Édesanyja elmondta, nagyon büszke rá a család, a hazai meccsen a csarnokban szurkolnak neki, és bíznak az idei kiemelkedő nemzetközi sikerben.

A gála végén valamennyi sportoló a színpadra állt, hogy együtt köszönthessék az életműdíjast. A „Győr Sportjáért” Életműdíjat ezúttal Pák Béla vehette át, aki az egész életét a győri evezős-sportnak szentelte. A kitüntetett úgy fogalmazott, a kártyapartiját mondta le, hogy itt lehessen a gálán, de megérte. Hozzátette, arra a legbüszkébb, hogy tanítványai összesen hét olimpián képviselték a győri színeket.

A gálaest érdekessége volt, hogy azon két leendő díszpolgár is közreműködött. Palotai Károly a kuratórium elnökeként díjátadói feladatokat látott el, Gasztonyi László pedig az evezősklub elnökeként az életműdíjast köszöntötte. A városi közgyűlés döntése alapján mindketten március 15-én vehetik át a rangos kitüntetést.

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter