Kézilabda

Görbicz Anita új szerepben

Fotó: Audi ETO KC
Győr+
2020.02.06. 13:55

A Győri Audi ETO KC már a 2019/20-as szezon kezdete óta folyamatosan egyeztetéseket folytatott a jövő szezont érintő kérdésekben, mind a szakmai stáb összetételét illetően, mind pedig a játékoskeret kialakításával kapcsolatban. Újabb bejelentéseink kétségtelenül erősítik szándékunkat, miszerint hagyományainkhoz és sikereinkhez hűen továbbra is a sportág élvonalában szeretnénk maradni.

Nagy örömömre szolgál, hogy sikeres egyeztetéseken vagyunk túl klubunk jövő évi keretét és szakmai stábjának összetételét illetően. Fontos elmondanom, hogy az elmúlt időszakban – főleg a világbajnokságon folytatott megbeszélések, melyek már a 2021/22-es keretre vonatkoztak – nagy előrelépéseket tettünk, azonban még nincs itt az ideje, hogy beszámolhassunk róluk, de folyamatosan tesszük a dolgunkat.

Amint már korábban bejelentettük, Amandine Leynaud új, kibővült szerepet tölt be az új szezon kezdetétől, játékosként és kapusedzőként áll az érkező hálóőrök és Danyi Gábor rendelkezésére.

Vezetőedzőnk munkájával elégedettek vagyunk, így nem is volt kérdés, hogy biztosítjuk támogatásunkról és újabb egy évre szóló kontraktust írunk alá vele. A Danyi Gábor által vezetett szakmai stáb az elmúlt másfél évben mindent megnyert a csapatunkkal. Igaz, vannak olyan mérkőzések, amikor a csapat az általunk igen magasra tett mércéhez képest gyengébben teljesít, de nagy igazság a kézilabdában, hogy a trófeákat május hónapban osztják. Ezzel a döntésünkkel, hogy Danyi Gábort már a szezon 2/3-nál, február hónapban megerősítjük pozíciójában, egyrészt mutatjuk a bizalmat irányába, másrészt nem titkolt szándékkal azt a stabilitást, amely mindig is jellemezte a Győri Audi ETO klubfilozófiáját. Azt gondolom, nálam jobban jelenleg nem ismeri senki a szakmai stábot, tudom azt, hogy mennyit dolgoznak azért, hogy a korábban említett mércének csapatunk minden szempontból megfeleljen, s köszönöm az Elnökségnek, a támogatóinknak, hogy az ehhez szükséges feltételeket közösen tudjuk megteremteni és a csapat rendelkezésére bocsátani.

Sikerült megegyeznünk a folytatásról a szakmai stáb további tagjaival is, így erőnléti edzőnk, Holanek Zoltán, és videoelemző edzőnk, Kun Attila is zöld-fehérben végzi mindennapi munkáját a 2020/21-es szezonban is.

A szakmai stábunk a jövő szezontól azonban Görbicz Anitával lesz teljes, aki Amandine Leynaud-hoz hasonlóan másodedzői feladatkört is betölt, így segítve csapatunkat az újabb sportsikerek elérésében.

Szeretném mindenképpen kiemelni és még jelen pillanatban nem megköszönni a munkáját Zdravko Zovkonak, aki két évvel ezelőtt az első szóra igent mondott a felkérésemre, s mind a csapatnak, mind a szakmai stábnak hatalmas respektet mutatva végzi mindennapi feladatát. Teszi ezt úgy, hogy abszolút a háttérben, igazi másodedzőként tevékenykedik. Zdravko Zovko-ra a következő szezonban a már elindult utánpótlás akadémiánkon fontos szerepet szánunk az utánpótlás játékosaink fejlődését segítve.

Bódi Bernadett
Fotó: Audi ETO KC

Bízunk benne, hogy az új felállásban összeálló szakmai stáb ütőképes egységet tud majd alkotni, a szakmai szem a pálya mellől igazi játékosszemlélettel párosul, melyről úgy gondoljuk, tökéletes elegy lehet. Munkájukhoz kitartást és sok sikert kívánunk a továbbiakban!” – nyilatkozta dr. Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke.

A felnőtt csapat kispadjának élén megerősítésre került tehát Danyi Gábor, így további egy évig tölti be a csapat vezetőedzői pozícióját. A 2018/2019-es szezont minden fronton győzelemmel záró tréner természetesen idén is a maximumra tör, s mindent szeretne megnyerni csapatával.

Óriási megtiszteltetés számomra, hogy már most, szezon közben megegyezésre jutottunk a közös folytatásról. Köszönettel tartozom a klub vezetésének, hogy bizalmukról biztosítottak. A világ legprofibb csapatánál nem kérdés, hogy a legmagasabbak az elvárások nem csak a mérkőzéseken, hanem a mindennapokban is. Minden feltétel adott a legmagasabb célok eléréséhez, és azt gondolom, hogy az átalakult stábbal szintén meg tudjuk ezt valósítani. Egyértelmű számomra, hogy a világ legjobb és leghűségesebb szurkolótábora mindig – ahogy eddig is – kitart a csapat mellett, és szurkolásával átsegíti az esetleges rosszabb periódusokon a lányokat.” – foglalta össze gondolatait Danyi Gábor.

Csapatkapitányunkra, Görbicz Anitára a 2020/21-es szezonban új feladatkörben is számíthatunk, a győri kézilabdázás ikonikus alakja edzői ambícióit is igyekszik érvényre juttatni, s a szakmai stáb tagjaként játékosedzőként segíti Danyi Gábor munkáját.

Dr. Bartha Csaba elmondta – „Görbicz Anita ikonikus alakja nem csak a győri kézilabdázásnak, hanem a teljes európai- és világkézilabdázásnak egyaránt. Személye megkérdőjelezhetetlen a sportág sportszakmai területén.

Mielőtt Görbicz Anitának felvázoltam volna jövőbeni lehetőségeit klubunknál, korábbi nagy edzőinek, a sportág meghatározó szakembereinek véleményét is kikértem ezzel kapcsolatosan. Minden szakember egyöntetűen megerősítette azt a gondolatomat, hogy a jövőben kevesebb játékosfeladattal bíró játékosunk számára talán a legtesthezállóbb a következő szezont illetően a játékosedzői feladatkör. Egyrészt, mert Görbicz Anita szerepe a csapaton belül óriási erővel bír, másrészt, mert mint irányító játékos világéletében arról volt híres, hogy a csapatot összefogva kiválóan lát a pályán, s remek taktikai feladatmeglátással, ill. feladatvégrehajtással rendelkezik.

Ezt szeretnénk a jövőben kamatoztatni csapatunk életében, kipróbálva egy olyan feladatkört, amely korábban a klubunk életében még nem volt, de hiszem azt, hogy a mezőnyjátékosok tekintetében Görbicz Anita, a kapusok esetében pedig Amandine Leynaud jelentheti azt a személyt, aki ezen feladatköröket Danyi Gábor irányításával el tudja látni.”

Puhalák Szidónia
Fotó: Audi ETO KC

Görbicz Anita: „Megtiszteltetés számomra, hogy aktív kézilabdás pályafutásom mellett pályaedzőként is számítanak rám a klubnál a következő szezonban. Ez egy új szerepkör lesz számomra, de azt gondolom, a pályán szerzett tapasztalataimnak köszönhetően érdemben hozzá tudok járulni az edzői stáb munkájához, s közösen nagy sikereket érhetünk el.”

„A szakmai stáb végleges összeállása mellett játékosainkkal is lefolytattuk a tervezett tárgyalásokat. Az egyeztetések értelmében szélső posztjainkon is további egy-egy évig zöld-fehérben szerepel Bódi Bernadett és Puhalák Szidónia.

Katarina Bulatovic és Jana Knedlikova a 2019/20-as szezon végén távozik Győrből. A keret jelen pillanatban majdnem véglegesnek tekinthető, terveink között szerepel még egy játékos leigazolása a belső posztok egyikére, amelyről remélhetőleg hamarosan tájékoztathatjuk szurkolóinkat, szimpatizánsaikat.” – zárta nyilatkozatát dr. Bartha Csaba.

A Győri Audi ETO KC 2020/21-es játékoskerete:
Kapusok: Silje Solberg, Laura Glauser, Amandine Leynaud
Mezőnyjátékosok: Fodor Csenge, Puhalák Szidónia, Görbicz Anita, Eduarda Amorim, Veronica Kristiansen, Anne Mette Hansen, Stine Oftedal, Estelle Nze-Minko, Amanda Kurtovic, Beatrice Edwige, Kari Brattset, Lukács Viktória, Faluvégi Dorottya, Bódi Bernadett

A keretünk az előző évekhez hasonlóan fiatal játékosainkkal is kiegészül, akik dominánsan az ifjúsági és az NBI/B versenyrendszerben bizonyíthatják tehetségüket. A jövőbeni szerepeltetésük elsősorban az akadémiai feladatokkal összefüggő képzésben és a korosztályos versenyeztetésben valósul meg, nem a felnőtt csapat feladatainak végrehajtásában.

Forrás: Győri ETO Kézilabda Club

Kapcsolódó témák: #Győri Audi ETO KC | #kézilabda |