Győr+
2013.06.08. 01:53

FRISSÍTVE! Győr bezárja körtöltését

Biztonsági okokból a vízügyi szakemberek bezárják a győri körtöltést.

  

 

10.00 Orbán a gáton

A győri sajtótájékoztatót követően a miniszterelnök Győrújfalura ment. Jelenleg a gáton tájékozódik.

 

09.11 Bősnél már tetőzött a Duna, Pozsonyban a korlátozások feloldására készülnek

A Csallóközben Bősnél éjszaka már tetőzött a Duna, vízszintje ezen a szakaszon lassú, de folyamatos csökkenésnek indult, hasonlóképpen Pozsonynál is, Révkomáromban azonban még csak szombaton napközben, Párkányban pedig vasárnap érheti el a folyó vízszintje a maximumot.

Szombat reggel úgy tűnt, hogy Pozsony után már a Csallóközben is túl vannak az árvíz legnehezebb részén, a Duna a bősi erőműnél péntek este 986 centiméternél tetőzött, ez mintegy két és félszerese az átlagos vízállásnak.

Noha Pozsonynál szombat reggel már egy méterrel alacsonyabb volt a vízállás, mint a csütörtök éjszakai maximum, a szlovák fővárosban még mindig érvényben van a rendkívüli helyzet és a harmadfokú árvízvédelmi készültség. Révkomáromban és Párkánynál azonban tovább árad a Duna, és tovább folynak az árvízvédelmi munkák.

A nyitrai kerületben, amelyhez Révkomárom és Párkánynál is tartozik, tegnap óta szintén rendkívüli helyzet van érvényben. Révkomáromban szombaton dél körül számítanak a folyó vízszintjének tetőzésére, a határvárosban Pozsonyból átvezényelt katonák, önkéntesek, tűzoltók és mintegy száz rendőrnövendék van a gátaknál, hogy szükség esetén homokzsákok kihelyezésével akadályozza meg az esetleges szivárgásokat.

Révkomáromnál a Duna vízszintje szombat reggel nyolc óra után túllépte a 8,8 métert, vagyis több, mint két és félszer magasabb volt, mint általában, és 40 centiméterrel haladta meg a 2002-es rekordszintet. Bár a Duna szombat délelőtt a korábbinál ugyan lassabban, de folyamatosan tovább árad, ez a hatóságok közlése szerint nem jelent majd veszélyt, mert a várost védő árvízvédelmi betongát itt 9,4 méter magas, tehát magasabb, mint az a 8,9 méteres szint, amelynél a Duna várhatóan tetőzni fog.

Közben Pozsonyban már az árvízveszély miatt bevezetett korlátozások egy részének feloldására készülnek. Az önkormányzat közlése szerint még szombaton megnyitják a fegyelmezetlen kíváncsiskodók miatt lezárt, néhány éve már csak a gyalogosforgalmat szolgáló Öreg hidat, valamint az óvárosi rakparttal párhuzamos, mintegy hat-hétszáz méteren húzódó dunai sétányt és több, az árvíz miatt lezárt utat is. Várhatóan még a hétvégén megkezdik a mobil védőgátak felső részének szétszerelését is, először a Duna jobb partján Ligetfalunál, majd az óvárosi részen is.

Pozsonyban megkezdték az árvízzel kapcsolatos kiadások felmérését, az első kárjelentések viszont csak a jövő hétre várhatóak. Milan Ftácnik, Pozsony főpolgármestere a sajtónak azt mondta: nem számítanak nagy károkra. Ugyanakkor közvetve további kiadásokkal kell majd számolni, ezek jelentős részét az árvíz levonulása után várható szúnyoginvázió elleni intézkedésekből adódnak majd.

 


09.07 Győrújfalui polgármester: nyolcszáz hivatásos a gátakon

Győrújfalu polgármestere nyolcszázra tette azon katonák, rendőrök, tűzoltók és más hivatásos állományúak számát, akik a Szigetköz ártól leveszélyeztetettebb települését védik.

Nagy Imre Attila (független) elmondta: szombaton hajnali fél három körül egy buzgár miatt elvezényelték a gát közeléből az ott dolgozó legalább száz önkéntest. Hozzátette: várják, hogy reggel ismét jelentkezzenek a helyi sportpályán vagy a gát közelében, a helikopter-felszállóhelynél a segíteni akarók.

A településvezető elmondta: a töltés tehermentesítésére két merőleges utat építettek, és megkezdték ezek összekötését egy harmadikkal. Az a cél, hogy a gáton és annak közelében minél kevesebbet kelljen mozogniuk nehézgépeknek.

 

 

08.20 Orbán Viktor: Mot jön a neheze

A miniszterelnök ma reggel Győrött kijelentette: az országban a következő két nap lesz árvízvédelmi szempontból a legnehezebb. Azt ígérte, hogy gátat nem adnak fel, s minden embert kimentenek.Többször hangsúlyozta, hogy ekkora vízzel még nem volt dolgunk, de most már a saját adatainkkal, méréseinkkel dolgozhatunk.

Van egy félelem, említette a miniszterelnök, hogy jut-e elég figyelem a többi folyóra.Egyetlen másik folyón sincs áradás, tehát a Dunára kell összpontosítani az erőket, mondta.

Szólt arról is, hogy Nagybajcsnál tetőzött  a Duna, Győrújfalunál ezekben a percekben várható.

A jelek szerint Pilismarótót is megtudjuk védeni, közölte.

 

08.00 Megkezdődött az apadás Nagybajcsnál

A Duna 907 centiméteren tetőzött a Győr-Moson-Sopron megyei településen. A vízállás szombat reggel hét órakor 903 centiméter volt.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint ezt megelőzően a Nagybajcsnál mért eddigi legnagyobb vízszint 875 centiméter volt.


 

07.19 Tovább apadt a Duna Ausztriában, teljes erővel folyik a helyreállítás.

A csökkenő dunai vízállás mellett már csaknem mindenhol az árvíz utáni helyreállításra összpontosítottak szombaton Ausztriában.

Az árvíz utáni takarítás az érintett településeken mindenhol versenyfutást jelent az idővel, mert ha a házakat elöntő iszap kiszárad, akkor még nagyobb kárt okoz.

A közel húszezer tűzoltó mellett pénteken összesen háromezer katona dolgozott a helyreállítási munkálatokon az országban, ebből ezerötszázan a dunai árvíztől leginkább sújtott Alsó-Ausztria tartományban. Már hétfő óta folyamatosan érkeztek az önkéntes segítők is.

 

06.20 Áll a gát! Nagy Imre Attila facebookbejegyzése

Sziasztok, Általam Ismert és Nem Ismert BARÁTAINK! A gátunk ÁLL! Nem szakadt meg a töltés! Nem ömlik a víz sehol! Folytatjuk a heroikus kűzdelmet! A vízszint már NEM emelkedik, de még sajnos ‘visszafelé’ folyik! Aki nem tud személyesen megjelenni, az ‘szorítson’ illetve/és ‘imádkozzom’ ÉRTÜNK GYŐRÚJFALUIAKÉRT, ÉRTÜNK SZIGETKÖZIEKÉRT! Hiszünk a töltésünkben, az összefogásban és abban, hogy Ma is SOKAN leszünk! Végsőkig KITARTUNK! Győrújfalu gát, Imre Attila Nagy

06.10 Hajnali helyzetkép

Mecséren a bordás megtámasztás kiépítése folyamatos, technikai eszközök, kotrógépek, és szállítójárművek segítségével kavics nyomópadka kiépítése zajlik. Homokzsák töltése és depózása 4 helyszínen megtörtént, a településen 1 db családi ház védelmét homokzsákokkal ellátták.

Dunaszentpálon a folyamatos járőr,- és figyelő szolgálat mellett a talpfolyásoknál a bordás kavicsos megtámasztást végzik. A buzgárokat a gáton elfogták, stabilizálódott a helyzet.

Zselykepusztán a védekezés folyamatos, a figyelő szolgálat folyamatosan figyeli a gátat, töltést.

Győrzámolyon a homokzsákok töltése folyamatos.

Ásványrárón a védmű elkészült, a buzgárvédelem folyamatos, helyenként töltésjavítás szükséges.

Gönyűn töltésmagasítás, homokzsákolás folyik, valamint a gát erősítése zajlik oldaltámogatással. 500 m-es szakaszon új védmű építése kezdődött az átázott talaj miatt, a településen egy családi ház veszélyeztetett.

Győrladaméron jelenleg járőr és figyelő szolgálat működik, csakúgy, mint Dunaszegen, Véneken, Kunszigeten és Kisbajcson..

Koroncón fakadó vizek eltömítése, valamint gátmegtámasztás zajlik bordás megerősítéssel.

Győr-Bácsán homokzsákok töltése és gépjárművekbe történő rakodása, valamint védekezési munkálatok folynak.

Vámosszabadin a gátmagasítás megtörtént, védekezési munkálatként buzgárelfogás folyik.

Nagybajcs településen a gátőrháznál buzgárok elleni védekezést hajtanak végre, 4 ház védésére pedig homokzsákok kerültek lerakásra.

Hédervár településen fóliázást, töltésmagasítást, nyúlgát építését hajtottak végre a védekezésben résztvevők.

Az este és az éjszaka folyamán a megyében az árvízi védekezésben résztvevők száma összesen: 4835 fő. A mai nap folyamán a védekezéshez összesen 290.000 homokzsák, 2.190 m3 homok került felhasználásra. A védekezési munkálatokban az este és az éjszaka folyamán 724 db erő- és szállítógéppel (köztük 3 db helikopterrel), 6 db szivattyúval, és 350 db egyéb technikai eszközzel vesznek részt a beavatkozó erők.

 

05. 30 Győrújfalun nincs változás

A megyei kormányhivatal tájékoztatása szerint Győrújfalun a védekezési munkálatokban változás nem történt. A töltésépítési, homokzsákolási munkálatok továbbra is folynak. Három szakaszra osztották a gátat, a megerősítése folyamatosan működik. A település elrendelt kitelepítését követően életvitel szerűen nem tartózkodnak a lakók a településen, viszont a helyi lakosok közül sokan folytatják a védekezést a gáton. Összesen 225 fő hagyta el a települést, közülük a katasztrófavédelmi igazgatóság által szervezett busszal mindösszesen 34 fő, 187 fő pedig saját járművön hagyta el a települést. 207 fő rokonoknál, ismerősöknél helyezkedett el, 4 fő betegszállítást igénylő személyt a mentők szállítottak a győri kórházba, a befogadó helyet csupán 15 fő vette igénybe, közülük 2 főt egészségügyi intézetbe kellett szállítani. A befogadó helyen pihentetésük, étkeztetésük, orvosi ellátásuk megoldott. A kitelepítésben érintett személyek Győrújbaráton, az Általános Iskola sportcsarnokában berendezett befogadóhelyen kerültek elhelyezésre.

 

 

01 05 Felkészülnek a töltésszakadásra

Győr város árvízvédelmi rendszere a folyó elöntésétől közvetlenül védő árvízvédelmi fővédvonalból és a várost az öblözet felől körülölelő lokalizációra alkalmas árvízvédelmi műből áll. A várost az öblözet felől védő töltés megépítésére az 1954-ben bekövetkezett árvíz után került sor, számítva arra az eshetőségre, ha valamelyik folyó melletti fővédvonali töltés elszakadna és a kitörő víz megindulna a város irányába. Ezekben az esetekben az úgynevezett lokalizációs töltések védik meg a várost.

Amikor a települést nem fenyegeti rendkívüli árvíz, ez a körtöltés a keresztező közlekedési utaknál nyitott, nincs lezárva. Lezárás esetén, a forgalom ezeken az utakon megszűnik és az út fölött is a biztonságos védelemhez szükséges töltésszakasz kerül kialakításra. Az ilyen nyílásokat (melyeket csak árvíz esetén zárnak be) „kulisszanyílásnak” nevezzük. Egy feltételezett szakítás esetén az érintett lokalizációs körtöltésen, 8 kulisszanyílás kerül lezárásra.

A teljes biztonság megteremtése érdekében a szakemberek felkészültek arra az esetre is, hogy a Mosoni-Duna bal partján töltésszakadás lép fel. A feltételezett helyen történő szakadás esetén 4-5 óra áll rendelkezésre arra, hogy a Győrt védő körtöltés nyitott szakaszai, a kulisszanyílások is bezárásra kerüljenek. A vízügyi szakemberek az ehhez szükséges szállítóeszközök és anyag biztosítását megkezdték. Az elzáráshoz szükséges anyagot a kulisszanyílások mellett deponálják.

A kulisszanyílás lezárására, a deponált anyag beépítésre szükség esetén, a védelemvezetés külön utasítására kerül sor.