Földrengés rázta meg Tajvant

Győr+
2019.04.18. 12:43

Erős, 6,1-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön a Tajvan szigetén lévő Hualien városát. Egyelőre nem érkeztek jelentések sérültekről vagy komoly károkról.

A rengéseket Tajpejben is érezni lehetett, épületek remegtek meg, és egy időre a metrót is le kellett állítani.

A helyi meteorológiai szolgálat egyik illetékese szerint idén ez volt az eddigi legerősebb földrengés Tajvanon.

A rengés epicentrumát a U.S. Geological Survey-ra hivatkozva a Google is jelölte

A tajvani vezetés közlése szerint Tajpejben mintegy 100 embert kellett kimenekíteni egy épületből, Hualienben pedig lezúduló kövek találtak el két embert.

Caj Jing-ven tajvani elnök közölte, hogy a sziget északi részén egyelőre szünetel a gyorsvasút közlekedése.

Helyi hírügynökségi jelentések szerint egyes körzetekben előfordultak áramszünetek, de a szolgáltatások alapvetően normálisan működnek.

A rengéseket követően a tajvani kormány létrehozott egy katasztrófareagálási központot, mert a következő napokban még számítani lehet utórengésekre.

Tajvan szigetén nem ritkák az erőteljes földrengések, 2016-ban több mint 100 ember vesztette életét egy földmozgás következtében, 1999-ben pedig egy 7,6-os erősségű földrengés több mint 2000 ember halálát okozta.

MTI

Fotó: Pixabay