Győr+
2016.03.17. 07:14

Föld Órája: Győr is csatlakozik!

Az idén már tizedszer hirdetik meg az éghajlatváltozás elleni küzdelem legnagyobb civil megmozdulását. Városunk ezúttal is csatlakozik a kezdeményezéshez.

A Föld Órája azzal a céllal született, hogy kormányokat, üzleti szereplőket, civil szervezeteket és több millió egyéni támogatót mozgósítson az éghajlatváltozás hatásainak megfékezésére. Mostanra olyan globális akcióvá nőtte ki magát, melyben több mint 172 országban 2,3 milliárd ember vesz részt. Idén tizedik alkalommal, március 19-én, szombaton „kapcsolunk le” egy órára, hogy közösen világítsunk rá az éghajlatváltozás elleni fellépés szükségességére, és a figyelmet azokra a természeti értékekre irányítsuk, amelyek megóvásán az emberiség jövője múlik. A párizsi COP21 lezárását követően az idei Föld Órája a vállalati és kormányzati döntéshozók tetteinek felelősségére, és az egyéni kezdeményezések által elindított fenntartható változások együttes erejére helyezi a hangsúlyt. A klímaváltozás elleni küzdelem, csak együttes erővel vezethet eredményre, erre hívja fel a figyelmet március 19-e, amikor egy órára mindenhol lekapcsolják a villanyt.

 

Győr szokás szerint csatlakozik a kezdeményezéshez, és március 19-én, szombaton 20:30 és 21:30 között a Városházánál, a Jedlik Ányos hídon, a Széchenyi téren, a Rába parton – a Várfal sétánynál, a Káptalan dombon a bazilikánál, valamint a Rába folyó és Mosoni – Duna jobb partjának alsó sétányánál alszanak ki a fények.

 

A kezdeményezéshez akár azzal is csatlakozhatunk, hogy szombaton este egy órára nélkülözzük a tévénket, gyertyát gyújtunk a villany helyett, vagy nem használjuk elektromos berendezéseinket. A Föld Órája a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet, egyben rámutat arra, egy kis odafigyeléssel mi is sokat tehetünk Földünkért. A kezdeményezésről még többet a foldoraja.hu weboldalon tudhat meg!

 

Papp Zsolt
Fotó: Föld órája