Győr+
2015.12.12. 15:34

Fókuszban az ember

Fókuszban az ember címmel, a 2007–2013-as európai uniós programozási időszak záró konferenciáját Győrben, a Széchenyi István Egyetemen tartották. A kétnapos rendezvény első napján részt vett Balogh Zoltán emberi erőforrás miniszter. A konferenciát a város nevében Fekete Dávid alpolgármester köszöntötte.

A konferencián a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében mintegy 1500 milliárd forintból megvalósult fejlesztésekről, valamint a 2014–2020-as ciklus fejlesztési irányairól tanácskoznak. Balog Zoltán elmondta, hogy a két operatív program által biztosított 1900 milliárd forintos keretből 2007–2013-ban 1500 milliárd forintot hívtunk le, ami csak részleges sikertörténet. 2010 előtt ugyanis a szocialista kormánynak csak 65 milliárd forintot sikerült lehívnia, majd 2010–2012 a pangás évei voltak, mert nem voltunk képesek újraindítani a lehívásokat. Az új struktúrával azonban – amikor a Miniszterelnökség vette a kezébe a dolgokat – lényegesen felgyorsultak a lehívások. Ha ez nem történt volna így, akkor most nem tartanánk itt – hangsúlyozta a miniszter.

 

Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára kijelentette: célba értünk, mert a TÁMOP és a TIOP is idén december 31-én zárul, s a kifizetések tekintetében „dobogón vagyunk”. A források felét közlekedés- és környezetfejlesztési projektek teszik ki, csaknem 5000 milliárd forint értékben. A vállalkozások több mint 43 ezer programját 1617 milliárd forint értékben támogatták. Oktatásra, nevelésre 7800 projektet támogattak 700 millió forint értékben. A munkaerőpiacra visszavezető és átképző oktatásokon több mint egymillió ember vett részt, 521 iskola és 20 egyetem újult meg, valamint 161 kórházban fejlesztettek.

 

Fekete Dávid, Győr alpolgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, büszkék lehetünk arra, hogy a kétnapos konferenciát Győrben rendezték meg, amely a város elért eredményeinek visszaigazolása. Az ország minden részéből érkezett vendégek egyebek mellett felkerestek több olyan győri intézményt, amely részesült a fejlesztésekből. Így a Petz Megyei Oktató Kórházat, ahol a sikeres pályázatnak köszönhetően, javult a szakember-ellátottság. A Széchenyi-egyetemen pedig a hibrid és elektromos járművek fejlesztését megalapozó kutatások kezdődtek meg.