Győr+
2012.06.10. 08:00

Fiatalos lendülettel Győr-Ménfőcsanakért

Takács Tímea 2010 óta képviseli Győr-Ménfőcsanak városrész lakóit a győri közgyűlésben. A fiatal, első ciklusát töltő képviselő legfőbb célkitűzése, hogy munkája révén Ménfőcsanak egy olyan városrész legyen, amelyre minden ott lakó büszke, szeret ott élni, jóleső érzéssel tér haza a munkából.

Azért vállaltam az önkormányzati képviselőség felelősségteljes hivatását, mert szeretném elérni, hogy a fiatalok, a családosok és az idősek egyaránt szeressenek itt élni, magukénak érezzék ezt a városrészt, és büszkén mondják: „ménfőcsanaki vagyok!” Egy vonzó, élhető és hangulatos városrészért dolgozom, éppen ezért fontosnak tartom a lakóutcák, az útburkolat és a csapadékvíz-elvezetés állapotának folyamatos javítása mellett a zöldterületek megújítását, környezetünk még szebbé tételét.

Milyen eredményeket sikerült elérni az eddig eltelt másfél évben?

Az elmúlt esztendőben folytatódott a lakóutcaprogram, amelynek keretében két nagyon rossz állapotban lévő utca is megújult, teljesen új burkolatot kapott a Veres Péter és a Szép Ernő utca is. Ezt a munkát az idén további két utcában folytatjuk. A szakemberek segítségével sikerült megoldani a Zsigmond király utca problémás részén a csapadékvíz elvezetését. Tekintettel a kisgyermekes családokra, két játszótér területére is új játszóeszközöket telepítettünk. Megújulhatott a ménfőcsanaki sportpálya öltözője és udvara is. Az ehhez nyújtott segítségért köszönetet mondok a részönkormányzatnak, Szabó Jenő képviselőtársamnak, illetve Turbék István sportvezetőnek, hiszen a felújítással jelentősen javultak a helyiek sportolási lehetőségeinek körülményei. Nagy eredménynek tartom, hogy az idén új helyre költözhetett a településrészi önkormányzat. A fejlesztés révén modern épületben, nyugodt és minden igényt kielégítő környezetben tudjuk fogadni a lakosságot. Amennyire tudom, folyamatosan segítem a körzetemben működő intézmények munkáját, legyen szó óvodai eszközbeszerzésről, vagy éppen a nyugdíjasklub programjainak támogatásáról.

A jövőben milyen fejlesztésekre számíthatnak a helyiek?

Sajnos városrészünkben egyre fokozódó problémát jelent a talajvíz és a csapadékvíz elvezetése, amelynek megoldására a már említett Zsigmond király úti beavatkozáshoz hasonló, további munkálatok szükségesek. A Fekete István utca– Győri út csomópontfejlesztéshez kapcsolódva további parkolóhelyeket alakítunk ki ároklefedéssel. Tervezés alatt áll a Malom út–Hegyalja utca–Győri út balesetveszélyes csomópontjának átalakítása is.

Milyen további intézkedésekkel tudja még élhetőbbé tenni a városrészt?

Fontos feladatnak tartom Ménfőcsanak központjának megújítását. A Győzelem úti iskola melletti park az elkövetkező években teljesen át fog alakulni, meg fog szépülni. Ez a fejlesztés nagyban hozzájárul településrészünk képének még szebbé tételéhez. Az idei évben két kisebb, a Millenniumi park és a „tűzoltókocsis” park kap új külsőt, virágokat, növényeket. Ezek a fejlesztések olyan változásokat eredményeznek lakókörnyezetünk képében, amelyek valóban elősegítik azt a törekvésemet, hogy az itt élők még büszkébbek legyenek városrészükre és valóban magukénak érezzék azt. Településrészünk szépítése mellett kiemelt figyelmet kívánok fordítani a lakótelepek problémáinak megoldására is. Példaként említem a Galgóczi utcában a parkolási nehézségek orvoslását, a Vadvirág utcai közlekedés átalakítását, lassítását, vagy éppen a lakótelepek szorosabb bekapcsolását a városrész életébe. Bár még csak másfél éve dolgozom a győri önkormányzatban, úgy gondolom, a lakókkal közösen már eddig is szép eredményeket sikerült elérnünk. A munkát fiatalos lendülettel kívánom folytatni, hiszen kisebb-nagyobb problémák mindig adódnak, melyek megoldásra várnak. Ehhez várom továbbra is a lakossági visszajelzéseket, ötleteket, észrevételeket, amelyek segítségével tovább fejlődhet szeretett városrészünk.

A helyiek szemével

Hegyi Sándorné az EESZI, IX. sz. Horgas u. Idősek Klubja vezetője:

– Takács Tímea képviselővel megválasztása óta jó kapcsolatot ápolunk. Szívesen részt vesz az idősek klubjai által szervezett kulturális programokon, meghallgatja az idős embereket, Karácsonykor az általa adományozott fenyőfát díszíthették fel klubtagjaink. Anyagi támogatása segítségével hasznos, a klubfoglalkozásokat segítő anyagokat, eszközöket vásárolunk, programokat, kirándulásokat szervezünk. A ménfőcsanaki hagyományos Idősek napi rendezvénynek aktív támogatója. Szociális érzékenységéből és nagyfokú empátiás készsége révén – fiatal kora ellenére – nyitott az idősek gondjainak, problémáinak meghallgatására, megoldására. Köszönjük, hogy képviseli településünk időskorú lakosainak is az érdekeit, továbbra is számítunk munkájára és támogatására.

Korsós Jánosné, a ménfőcsanaki dr. Torda István Óvoda vezetője

– Takács Tímea képviselő fiatal, temperamentumos, nagy lendülettel kezdte el két éve képviselői munkáját. E rövid idő alatt számtalan terve vált valóra. Képviselői keretéből óvodánknak többször is juttatott játékra, eszközökre, berendezési tárgyakra. Minden karácsonykor fenyőfát ajánlott fel a gyermekcsoportok számára. Szívesen vesz részt ünnepeinken, rendezvényeinken. Segítséget nyújtott abban, hogy az új óvodánk udvara bővülhetett, ahol egy kisebb focipályát tudtunk kialakítani. Gyermekszeretetét, kedvességét az óvodások szeretetükkel viszonozzák. Figyelmes és segítőkész, bármilyen gondunkkal bizalommal fordulhatunk hozzá. Eredményes tevékenysége annak köszönhető, hogy napi kapcsolatot tart fenn az itt élő emberekkel, és tanulmányai mellett élénken vesz részt a városrész mindennapi életében. Elmondhatom, hogy két év alatt tudatos, jó szervező képviselő lett, aki jól képviseli a ménfőcsanakiak érdekeit.

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter