Felújították a Hédervári úti óvodát

Győr+
2011.09.02. 10:44

Megújultak a Hédervári úti óvoda öltözői, csoportszobái, s kicserélték a járólapot is az intézményben.

Hirdetés

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, s a kerület önkormányzati képviselője, Fekete Dávid adta át a csaknem kétmillió forintból megújult óvodabelsőt.

Az alpolgármester elmondta: az önkormányzat szívesen segíti azokat az intézményeket, melyek önerőből is sokat tesznek létesítményük korszerűsítésért. A Hédervári óvodában az intézmény vezetői és a gyerekek szülei az önkormányzati képviselővel közösen dolgoznak azért, hogy a kisgyerekek jó hangulatú, barátságos, otthonos környezetben tölthessék el az idejüket.

Fekete Dávid képviselő hangsúlyozta: körzetében sok az oktatási intézmény, ezért is különösen fontosnak gondolja, hogy a gyerekeket jó körülmények között neveljék, foglalkoztassák. Az esztétikai környezet meghatározza a fiatalok látásmódját, igényszintjét, mondta Fekete Dávid. Hozzátette: a Hédervári úti óvoda jótékonysági bálokat tart, melynek bevételét az 1952-ben épült létesítmény korszerűsítésére fordítják.

gyerekek

Pallós Erzsébet intézményvezető szerint az összefogás, az együttműködés révén sikerül jó feltételeket teremteni a gyerekeknek, óvodai dolgozóknak. Az önkormányzat mellett a közeli Széchenyi István Egyetemmel is rendszeres kapcsolatot alakítottak ki, tőlük is kapnak segítséget.