Győr+
2016.06.06. 10:51

Felkészültek az autópályás zsaruk a szezonra

Közel ötven rendőr részvételével zajlott nemrég az győri konferencia, amelyre az M1-esen szolgálatot teljesítő autópálya alosztályok kaptak meghívást. Elsősorban a beinduló turisztikai idényre készültek fel az egyenruhások.

Mindig máshol találkoznak ez időtájt az autópályás rendőrök, idén Győr adott otthont a konferenciának. Itt voltak a Lébényi Alosztály, a Tatabányai Alosztály és a BRFK Autópálya Alosztályának rendőrei. Értelemszerűen azok kapnak meghívást, akik az M1-es autópálya szakaszán teljesítenek szolgálatot.

– Az értekezlet célja, hogy a szolgálatok összehangolásával egy egységes szolgálati rend alakuljon ki, amellyel a forgalom folyamatosságát minél hatékonyabban biztosíthassuk – kezdte Perjámosy István rendőr alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának osztályvezetője.

A turisztikai szezon beindultával a torlódások elkerülésében mindenképpen a rendőrök segítségére lesz a mostani konferencia, hiszen az M1-es autópálya teljes hosszúságában felügyelni kell a közlekedés rendjét. Egy megyehatárnál nem áll meg az autópálya, tehát a különböző megyék rendőreinek tudnia kell jól és pontosan információt adni egymásnak, illetve egymás szakaszára is átlépni és intézkedni. Ehhez szükséges az egymás megismerése és a könnyed, hatékony kommunikáció.

Az autópályás forgalom-ellenőrzés egy kicsit mást jelent a valóságban, mint amire az emberek elsőre gondolnak. Ezt a kissé homályos elképzeléseket is tisztázta az alezredes.

Az a cél, hogy az autópálya forgalmi rendje minél kisebb rendőri beavatkozással is meglegyen, minél folyamatosabb forgalmat tudjunk fenntartani. Ebbe az is beletartozik, hogy azokat, akik megbontják a hatékonyságot, minél előbb kiemeljük a forgalomból: példának mondanám a kamionokat szabálytalanul és veszélyesen előző sofőröket. Kitereljük őket a forgalomból egy pihenőhelyre és ott intézkedünk velük szemben. Nem a büntetésekre utazunk, hanem valóban a forgalom folytonosságát szeretnénk garantálni – jelentette ki az osztályvezető.

Természetesen az előre tudható autós dömpingekre – például a Forma 1 Magyar Nagydíj – előre is felkészül a rendőrség, illetve tisztában vannak azokkal az ünnepi, szabadságolási időszakokkal is, amelyek a franciákat, az olaszokat, a németeket is érintik.

HAK
Fotó: Rendőrség