Győr+
2018.01.26. 11:50

Fejlemény a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében

A Szombathelyi Törvényszék fogja tárgyalni a bőnyi rendőrgyilkosság ügyet - döntött a Győri Ítélőtábla január 25-én tartott tanácsülésén.

A vádirat szerint Gy. I. vádlott (1940) bőnyi lakásán a Készenléti Rendőrség hatósági engedély nélkül tartott lőfegyverek gyanúja miatt tartott házkutatást 2016. október 26-án. Ennek során a vádlott a kapuban egy német-juhász kutyával jelent meg. A rendőri csoportot vezetője P. P. sértett a vádlottat arra kérte, hogy a kutyát zárja el. A vádlott közölte a kapun kívül várakozó rendőrökkel, hogy addig nem engedi be őket, amíg az ügyvédje meg nem érkezik, azonban ügyvédet nem hívott. Miután a vádlott a kutyájával hátra ment, a rendőrök és a tűzszerészek a gépkocsi beálló kapuja felől beléptek az ingatlan területére, majd az épület bejárati ajtaja felé haladtak. A vádlott felesége nem akarta őket beengedni a házba arra hivatkozva, hogy a férje ideges lelkiállapotban van és baj lesz. A vádlott felesége végül engedett a nyomozóknak és hármójukat beengedte. Ekkor a vádlott elővett egy AMD 65 típusú gépkarabélyt, azt csőre töltve kibiztosította. Miután a sértett elhaladt a vádlott felesége mellett, összetalálkozott az egyik szoba felé hátráló vádlottal, akire rászólt, hogy mi van nála. A válasz az volt, hogy „az, ami maguknál”, ezzel egyidejűleg a vádlott a sértettre egy három lövedékből álló rövid sorozatot adott le, az egyik lövedék a sértett fején haladt át, a halálát okozva. A másik két nyomozó válaszul 9 lövést adott le a vádlott irányába, amelyből egy át is haladt a vádlott testén, azonban életfontosságú szervet vagy nagy eret nem ért. A vádlott elfogására két órányi tárgyalás után került sor akként, hogy megadta magát. A vádlott öt darab, részben eredeti állapotú, részben átalakított lőfegyvernek minősülő fegyvert és 151 darab különböző típusú töltényt tartott a házában és a műhelyében, amelyek megszerzéséhez és tartásához fegyvertartási engedéllyel nem rendelkezett.

 

A Győri Ítélőtábla a 2018. január 25. napján megtartott tanácsülésen a Győr Törvényszéken folyamatban lévő ügy elbírálásából a Győri Törvényszéket kizárta, és az elsőfokú eljárás lefolytatására a Szombathelyi Törvényszéket jelölte ki A végzés indokolása szerint a nyomozás során eljáró alezredes felesége a Győri Törvényszék elnökének a hozzátartozója. A vonatkozó eljárási törvény szerint bíróként nem járhat el az ügyben eljárt vagy eljáró nyomozó hatóság tagjának a hozzátartozója. Tekintettel arra, hogy az ügyben az a bíróság sem járhat el, amelynek elnökével szemben az előbb hivatkozott kizárási ok felmerült, a táblabíróság az eljárás lefolytatására másik törvényszék kijelöléséről döntött.

 

Kép: 24.hu