Fedezzük fel Székelyföldet!

Kincses Erdélyt felfedezni életre szóló élmény, de teljesen megismerni egy élet is kevés. Kellemes nyaralásban bárhol a világban lehet részünk, de annyira sehol nem érezhetjük otthon magunkat, mint egy székelyföldi kis faluban, ahol kézzel tépjük a forró kenyérbél mesés falatjait, nagyokat kortyolunk az ízletes borvizekből, és vacsora előtt áfonyapálinkával koccintunk házigazdánkkal.

Erdélybe még nyaralóként is azt érezzük, egy kicsit hazatértünk. Ott vagyunk, amilyennek látni szeretnénk az egész világot. Ott ahol a hegyekből vizek fakadnak, ott ahol az utazó előtt hatalmas, büszke fenyők állnak rendíthetetlen sorfalat, ott, ahol az erdő gyümölcsöt, a székelykapu büszkeséget, a székely ember pedig barátságot ad.

Ha Győrből Székelyföld szívébe indulunk, úgy tizenkét órás utazásra kell felkészülnünk. Mi a hosszas autózás helyett inkább beiktatunk egy megállót Torockón, amelyet Erdély legnyugatibb székely végvárának is neveznek. A Tordától néhány kilométerre található kis falu egy igazi ékszerdoboz, melyben jellegzetes, egyforma, fehérre meszelt házak sorakoznak, zöld zsalugáterrel, és piros muskátlival az ablakokban. A falu fölé magasodik a Székelykő, amely önmagában is kivételes látvány, ráadásul „miatta” Torockón kétszer kel fel a nap. Kivilágosodik amikor megvirrad, majd a nap elbújik a Székelykő mögött, hogy aztán az égen felfelé haladva újra előbukkanjon a hegy árnyékából. Bárhol szállunk meg, érezni fogjuk a helyiek szeretetét, azt a lelki kapcsot, amely ismeretlenül is összeköt bennünket.

Mielőtt tovább indulnánk, nagyot kortyolunk a falu központjában kifolyó forrásvízből, majd – a tordai hasadék megtekintése után – a Székelyföld közepe felé vesszük az irányt. Szálláshelyet Parajdon, a sóvidék központi településén keresünk magunknak. A nyári nap perzselően süt le ránk, ezért mezítláb gázolunk a jéghideg Küküllőbe, hogy aztán felfrissülve vághassunk neki a sókanyon kiépített tanösvényének. A sóhegyek lábainál kanyargó erdei úton érdekes képződményeket figyelhetünk meg. A sócsipkék úgy meredeznek felfelé, mintha egy cseppkőbarlangot fordítottak volna ki. A patak által kimosott só fehér kristállyal hinti be lábunk előtt a talajt, hogy egészen a „sós iszap feredőhöz” vezessen bennünket. A helyiek szerint a sós fekete iszap kitűnő orvosság ízületi, derék- és végtagbántalmakra, ezért sokan azért keresik fel ezt a helyet, hogy a dagonyaszerű mélyedésekbe merítsék fájó testrészüket, és arra rászárítsák az iszapot. A „kezelés” végén a patakban mossák le a ragadós gyógyírt, hogy aztán megfiatalodva távozzanak. Parajd másik nevezetessége a sóbánya, ahová buszok szállítják le a látogatókat és a gyógyulni vágyókat. A bánya látogatótermei ugyanis nem csak a turisták, de a légúti betegségben szenvedők számára is nyitva áll. Hogy kellemesen töltsék odalent a napjukat, játszóteret, múzeumot, sőt még templomot is kialakítottak a sófalak között.

A Parajdtól néhány kilométerre fekvő Szovátán a só egy másik kellemes formájával találkozhatunk. A parkerdő szerű területen összesen nyolc tavat találhatunk, amelyek közül hat sós, kettő édesvizű. A leghíresebb közülük a strandként is kiépített Medve-tó, de aki a vadregényesebb fürdőzéseket szereti, itt az is megtalálja a számítását. Az általunk kipróbált, erdőszélen elhelyezkedő Vörös tónak például olyan magas a sókoncentrációja, hogy csak lebegünk rajta, mintha gumimatracon feküdnénk. Utána az édesvizű Piroska tóban mártóztunk meg, hogy a bőrünkre kiült sókristályokat lemossuk magunkról.

Szálláshelyünktől szintén csak pár kilométer Korond. A falu, amely első ránézésre leginkább egy grandiózus kirakodóvásárra hasonlít, valójában sokkal több annál. A főutcán sorakozó üzletek a helyi népművészet remekeit, fazekas-munkákat, népviseleteket, népi játékokat és taplóból készült különböző dísztárgyakat kínálnak. Itt azonban a bevásárlás sem a megszokott módon zajlik. Ha szemet vetünk valamely portékára, és megszólítjuk a tulajdonost, az kedves, de ellentmondást nem tűrő szóval tessékel be az üzletbe, hogy aztán egy (vagy több) pohár pálinka mellett megvitassuk, mennyibe is kerül a kiszemelt áru. Ha nyitottak vagyunk a helyiek felé, Korond nem csupán egy folklór-bevásárló túra lesz számunkra, hanem a nagy beszélgetéseké, és az új ismeretségeké, akár még barátságoké is. Az ízletes borvizek mellett érdemes megkóstolni a székely specialitásként ismert kürtöskalácsot, ha pedig vacsorára is maradunk, akkor az ízletes pisztrángot borral, és természetesen újabb pálinkával öblögethetjük.

A faluból továbbindulva Farkaslakára jutunk. Itt is találunk egy népi termékekkel jól felszerelt bazársort, sőt sok esetben olcsóbban is hozzájuthatunk egynémely áruhoz, de hangulatában elmarad a korondi évődő alkudozásoktól. Farkaslaka sokkal inkább Tamási Áron személye miatt nevezetes. Az író a kis falu szülötte, s bár Budapesten hunyt el, kérésére itt temették el. Sírját az év minden szakában friss virágkoszorúk, nemzetiszín szalagok díszítik. Az Ábel-trilógia alkotójának szülőháza ma emlékmúzeumként működik. Ide nem csak a nagy író életútjának megismerése gyanánt érdemes betérni, de az emlékházat bemutató Sipos Mátyás miatt is. Matyi bácsit egyébként szoros rokonság köti az íróhoz, Tamási Áron legkisebb testvérének, Erzsébetnek a fia, akitől nem csak a székely íróról és családjáról tudhatunk meg rengeteget, de kötetlen, jóízű beszélgetéseket folytathatunk vele akár órákon át. Matyi bácsit nem kell keresgélni, nyugodtan menjünk Farkaslakára az emlékházhoz, ő ott fog várni bennünket a tornácon!

Székelyudvarhely felé haladva mindenképp térjünk le Szejkefürdő felé, ahol megtaláljuk Orbán Balázsnak, Székelyföld feltérképezőjének és leírójának a sírját. A ma már magyar zarándokhelyként számon tartott emlékhelyhez egy csodálatos székelykapu-sor vezet fel a domboldalon. A közelben található borvízmúzeumot is érdemes megtekinteni, de a mellette eredő, szépen kiépített kénes forrást ne nagyon kóstolgassuk, ha csak nem vágyunk kifejezetten a buggyant tojás ízére. Székelyudvarhely igazi gyöngyszem, szépen felújított épületekkel, rendezett parkokkal, gyönyörű virágokkal. A városközpont kellemes sétára csábít, olyan nevezetességekkel, mint a millenniumi székely-emlékmű a turul szoborral, vagy a városháza és annak gyönyörű környezete. A közeli szoborparkban olyan történelmi nagyságok mellszobrai láthatók, mint Csaba királyfi, Szent László, Hunyadi János, vagy II. Rákóczi Ferenc.

A kellemes városi andalgás után visszatérünk szálláshelyünkre, hogy aztán másnap vadregényesebb kalandokba kezdjünk. Utunkat az Ivó völgye felé vesszük. Útközben megállunk a Zetelaki Víztározó gátján, hogy a tó gyönyörű látványát egy szabadban elköltött piknik erejéig élvezhessük. Az Ivó völgyének mesebeli fenyvesekkel borított tájain kalandozva érdemes egy kicsit Sikaszóba is betérni, ahol megtaláljuk Sütő András egykori nyaralóját. A házon, amelynek teraszán a csodálatos táj számtalanszor megihlette az írót, emléktábla őrzi a történelmet. Aki az igazi vad-természetre vágyik, nekivághat a Madarasi Hargitának. Az 1801 méter magas csúcs Székelyföld legmagasabb pontja. Nyáron nagy kirándulások, télen pedig a sízés fő terepe. Követhetjük a túraútvonalakat, de céltalanul is bóklászhatunk, hiszen a környezet, a végtelen fenyvesek vidéke egyszerűen elvarázsol bennünket. A népnyelv a székelyek szent hegyeként tartja számon, és itt valóban egy kicsit közelebb érezzük magunkat a Fentvalóhoz.

Mi magunk továbbindulunk a Gyergyói Havasok felé, hogy Gyergyószentmiklóson át egészen a Gyilkos-tóig autózzunk. A végeláthatatlan útkanyarulatokat leküzdve megpillantjuk azt a különleges természeti képződményt, amely egy hegyomlásnak köszönhetően jött létre. A lezúduló sziklák elzárták több patak folyását, az így keletkezett tóba fordult fenyők törzsei konzerválódtak, és mint megannyi éles szurony állnak ki a vízből. Szomorú tény, hogy emberi beavatkozás nélkül a tó a jelentős hordalék-lerakódás miatt évtizedeken belül akár el is tűnhet.

Egy emlékezetes Gyilkos-tavi csónakázás után gyalog vágunk neki a Békás-szorosnak. A Békás patak két oldalán meredező hatalmas sziklafalak között az ember mindössze porszemnek érzi magát. A látvány egyszerre félelmetes és lenyűgöző. A patak zúgása, a vízesések csobogása szinte kimossa agyunkból a gondolatokat, hogy minden figyelműnket a csodálatos és magával ragadó természetnek szentelhessük. Ha először járunk itt, biztosan tátva marad a szánk. A fotókkal vigyázzunk, mert ha minden kockát ellövünk, mi marad későbbre?!

A fárasztó nap végén visszaindulunk szálláshelyünkre, de útközben még megállunk, hogy az út menti árusoktól frissen szedett áfonyát és erdei szamócát vegyünk. Egy néni kóstolóra hív minket kis faházába, ahol lekvárokat, szörpöket, különböző mézeket, házi készítésű csokoládét és más nyalánkságokat kínál az utazóknak. A „beetetés” jól sikerül, rendesen bevásárolunk a helyi csemegékből. Egyszerűen nem lehet otthagyni őket! A következő nap a pihenésé és a nagy beszélgetéseké. Üljünk akár az itt oly népszerű filagóriák egyikébe, a kellemes árnyékot adó szilvafák tövébe, vagy csak úgy a fűre, az idő repülni fog, a kikapcsolódás garantált.

A következő napon Tusnádfürdőre helyezzük át székhelyünket. Mondanom sem kell, az ide vezető út is gyönyörű. Az embernek most már valóban az az érzése, itt a fenyvesek soha nem érnek véget. Szálláshelyünk az erdőszélen helyezkedik el, a tornácról csodás látványt nyújt a lenyugvó nap, ahogy komótosan, szikrát vetve tűnik el a fák mögött. A helyiek mosolyogva mesélik, ha szerencsénk van, a teraszról medvéket is láthatunk napnyugta után. Hitetlenkedésünkre félvállról vetik oda: Rendszeresen lejárnak ide, mit kell ezen csodálkozni?

Másnap először Csíkkozmáson keresztül a Nyergestetőre indulunk, ahol az 1848-49-es szabadságharcban egy maroknyi székely sereg önfeláldozó küzdelmet folytatott a többszörös túlerővel szemben. A „székelyföldi Thermopülé-ként” számon tartott hősies küzdelem elesettjei előtt kopjafaerdő tiszteleg a hegyen. Az emlékezés oszlopait határon inneni és túli magyar települések, szervezetek, és személyek állították, erősítve ezzel az összetartozásunk érzését. A fafaragások között sétálva fellelhetjük Győr város kopjafáját is. Koszorúnk elhelyezése után egy újabb csoda felé vesszük az irányt. A Szent Anna tó a Csomád-hegység kráterében létrejött vulkáni tó, amelyet az erdő ölel körül. A csodás környezet mellé itt nagy nyüzsgés is párosul, hiszen a Szent Anna hagyományosan a székely fiatalok, de egyre inkább a családok és a turisták kedvelt nyári táborhelye, ahol a fürdőzés és kirándulás mellett a szabadtéri sütögetés sem maradhat ki a programból. A medveveszélyre tábla hívja fel a figyelmet! A tó környéke egyébként nem csak nyáron, télen is gyönyörű. A hófödte fenyvesek között megbúvó tükörsima jég korcsolyázásra csábít. A bátrabbak a fenti parkolónál szánkót bérelhetnek, hogy aztán lecsússzanak a két kilométeres szerpentinen. Akinek ez sem lenne elég, annak fakutyáját a tónál egy terepjáró után kötik, és azzal húzzák vissza a parkolóhoz a kanyargós utakon.

A lubickolás után Csíkszereda felé vesszük az irányt, amely a Csíki medence központi települése és Hargita megye székhelye. Az összmagyarság számára kiemelkedő szakrális találkozási pont Csíksomlyó, amely mára egybeépült a várossal. A Mária kegyhely minden Pünkösdkor több százezer zarándokkal telik meg Magyarországról, Erdélyből és a világ minden tájáról, hogy együtt imádkozzanak a kereszténység és a magyarság megmaradásáért. A Csíksomlyói Búcsú olyan élmény, amiről mesélni nem lehet. Egyszerűen át kell élni, legalább egyszer az életben. Aki hallotta már Himnuszunkat egyszerre több százezer torokból zengeni, annak nem kell magyarázni, milyen felemelő és reményt keltő érzés állni esőben, sárban egy hegyekkel körbezárt nyeregben…

A következő napon ismét a városlátogatást választjuk, és elmegyünk egészen Brassóig, ami egyébként Győr testvérvárosa, egykoron az erdélyi szászok központi települése. A városban több napot is érdemes eltölteni, mert látnivaló akad bőven. A belváros a győrihez hasonló sétálóutcákból áll, központja pedig a főtér a városházával, illetve a lenyűgöző és monumentális Fekete-templommal. Több helyen is láthatók az egykori városfal maradványai, bástyái. Ha már itt vagyunk, mindenképp érdemes felmenni Brassópojánára, ami ugyan – síparadicsom lévén – a téli időszak közkedvelt helye, nyáron is kellemes kirándulások terepe. Az ide vezető szerpentinút kilátóinál tartsunk pihenőt, mert csodálatos kilátás nyílik a hegyekkel körülölelt városra, akár csak a libegővel is elérhető Cenkről. Bár ide hollywoodi mintára nagy, fehér színű BRASOV feliratot helyeztek el, a hegy még így is megőrizte szépségét.

Ezután Kovásznára érkezünk, amely a gyógyulni vágyók fő úti célja. A település egyik nevezetessége a szívkórház, amelynek épületei a fenyvesek között páratlan levegőt és nyugalmat biztosítanak a betegeknek. A város elsősorban mégis inkább ásványvizeiről ismert. A központban található parkban több borvízforrást is találunk, melyek összetétele merőben különbözik egymástól. Itt fedezhetjük fel a Kovászna szimbólumaként ismert „Pokolsár” nevű természeti jelenséget, ami tulajdonképp egy iszapos, kénes-széndoxidos gázkitörés. Különös látványt nyújt a barna színű, örvénylő, bugyogó folyadék a város központjában, amely korábban váratlanul ki-ki tört, ma már egy dróthálóval lefedett, kiépített medencében fortyog. A településen megtalálhatók a Székelyföldön amúgy sem ritka mofetták, vagy gázfürdők, amelyek alkalmazása ugyancsak elterjedt a helyi gyógyászatban. Kovásznát erdei út köti össze Kommandóval, az egykori határfaluval. Nevét éppen az itt működő határőrállomásról kapta. Az egykor szebb napokat látott Kovászna-Kommandó vasútvonal különlegessége a sikló, amely egy korabeli mérnöki remekmű. A Kommandó körötti erdőkben kitermelt fát a gravitáció segítségével szállították a völgybe. Működésének lényege röviden, hogy a fával a fenti állomáson megrakott vagonok a súlyuknál fogva leereszkedtek a völgybe, és ezzel egy időben az alsó állomásról felhúzták az üres kocsikat. Egyszerű, de nagyszerű, és nem mellesleg roppant gazdaságos találmány. Mondanom sem kell, ma már nem üzemel…

Kommandóra is érdemes időt szakítani, hiszen a fenyőerdővel körülölelt hegyi falu szinte egy időutazással ér fel. A csodálatos kis település számtalan túra kiindulópontja lehet, innen érhető el például a Lakóca, Kovászna megye legmagasabb csúcsa, ahonnan varázslatos kilátás nyílik a végtelen hegyekre.

Székelyföldön egyébként szinte minden falu rejt egy-egy kincset, valami önmagában is felejthetetlent. Ilyen például a gelencei Árpád-kori templom, a Korond melletti Likas-kő, a kőrispataki szalmakalap-múzeum, vagy éppen a Gyimesek mesébe illő vonulatai közt megbúvó utolsó falu, Gyimesbükk. Akit nem riaszt vissza a fájó emlékezés, szívszorító és tengelytörő túrát tehet Bözödújfalura, amelyet egy víztározó megépítése miatt elárasztottak vízzel. Ma a falu helyett csak egy tavat találunk, de a tóból kimagasló templomtorony, néhány kémény és itt-ott egy-egy háztető is őrzi a kitelepítettek emlékét.

Bár bejártuk Erdély sok zugát, mindez csak ízelítő azokból a természeti kincsekből és történelmi emlékekből, amit e csodás vidék rejt. Akit egyszer megfertőzött a csupa zöldre festett táj, a helyiek ízes beszéde, és csavaros észjárása, a kivételes ízek és a fenséges illatok hazája, az nem tud szabadulni többé. Székelyország tárt karokkal vár, s visszavár minden magyar utazót.

Papp Zsolt György