Ezért haltak meg többen Indiában

Győr+
2019.02.23. 11:04

Hatvankilencre emelkedett a pancsolt szesz áldozatainak száma Indiában, legalább kétszáz embert kórházban ápolnak - közölték szombaton a helyi hatóságok.

Előző nap a hatóságok még úgy tájékoztattak, hogy legkevesebb 41 ember halálát okozta a törvénytelenül főzött olcsó szesz, húszan pedig válságos állapotban vannak.

A tájékoztatás szerint teaültetvényen dolgozó munkások ittak az illegálisan előállított alkoholból, miután kézhez kapták munkabérüket.

Az északkelet-indiai Asszám államban történt mérgezés halálos áldozatai között több nő is van.

Asszám állam kormányzója, Szarbananda Szonoval elrendelte, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben. A rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki a pancsolt szeszt árulta, valamint a körzeti adóhivatal két vezetőjét felfüggesztette megbízatásából, amiért nem akadályozták meg a hamisított alkohol árusítását.

Alig két hete India északi részén több mint 100 ember halt meg pancsolt szesz fogyasztása miatt, és nagyon sokan kerültek kórházba. A rendőrség nagyszabású vizsgálatot indított az illegális szeszfőzdék felderítésére.

Indiában széles körben elterjedt a pancsolt italok fogyasztása, ugyanis sokkal olcsóbbak az import áruknál és az ismert indiai márkáknál.

A nemzeti bűnügyi nyilvántartási hivatal szerint átlagosan körülbelül ezer ember hal meg évente Indiában illegálisan készült szesz miatt, főleg a társadalom szegényebb rétegeiből. Ezeket az italokat általában rossz minőségű alapanyagokból, ipari alkoholból és egyéb mérgező szerekből keverik ki.

Az Indiai Nemzetközi Szeszesital- és Borszövetség adatai szerint az évente Indiában elfogyasztott ötmilliárd liternyi szeszes ital mintegy 40 százalékát illegálisan állítják elő.

MTI
Fotó: illusztráció