Győr+
2018.06.22. 08:17

Európa-bajnok a férfi kardcsapat

Nagyszerű vívással, ritkán látható nagy fölénnyel lett Európa-bajnok - 27 év elteltével - a magyar férfi kardválogatott.

 

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás alkotta csapat az újvidéki kontinensviadal zárónapján a negyeddöntőben 45-25-re verte az ukránokat, az elődöntőben 45-37-re a románokat, a fináléban pedig 45-33-ra az olaszokat.

“Fantasztikus csapatunk van, és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen kimagaslóan sikerült ez a nap. Persze, örülök, hogy jól ment a vívás a döntőben az olaszok ellen, ám a lényeg, hogy Európa-bajnokok lettünk” – nyilatkozott a hazai szövetség honlapján a kétszeres olimpiai aranyérmes Szilágyi, emlékeztetve rá, hogy csapatban még nem volt Eb-aranya.

“Nagyon jó érzés az, hogy bármelyikünk lép pástra, biztosak lehetünk abban, minden rendben lesz” – emelte ki Szatmári, a tavalyi év egyéni világbajnoka.

Gémesi szerint “kivételes dolog az, hogy egy csapat ennyire összetartson, ez is kellett ehhez az aranyéremhez”, míg az ezúttal nem vívó Decsi úgy fogalmazott: nem kívánhat mást, minthogy ugyanígy legyenek majd világ- és olimpiai bajnokok.

“Szenzációsak voltak a fiúk, legyen mindig így, hogy nekem annyi a szerepem, segítsem őket, valamint a bátyámat a pást mellett, és verjünk meg mindenkit” – mondta.

A magyar vívóválogatott az Eb korábbi napjain nem szerepelt jól, ez volt a küldöttség egyetlen érme. A vívókra ezután az év fő versenye, a világbajnokság vár, melyet július 19-től 27-ig rendeznek a kínai Vu-hsziben.

Fotó: csaksport

MTI