Győr+
2011.07.28. 12:19

ETO-nap világbajnok labdarúgókkal

Egész napos rendezvénysorozat várja azokat, akik pénteken kilátogatnak az ETO-Parkba. A futball után este a zenéé lesz a főszerep.

Az ETO-nap egyik fő programja a helyi legendák és a Bayern München All Stars összecsapása lesz. A közönség emellett megnézheti a Magyar Médiaválogatott és a Győri Közéleti válogatott összecsapását, lejátsszák az OTP Bank Liga harmadik fordulójából a nyugat-dunántúli rangadót, az ETO–Haladás meccset, este 9 órától pedig a TNT együttes ad koncertet, a napot pedig Dj. Dominique és barátainak (Bestiák, Happy Gang, Kiki) Fergeteg partija zárja.

A Bayern München öregfiúk-válogatottjának néhány jeles képviselőjével a közönség is találkozhat, hiszen több német legenda is részt vesz az ETO-Parkban 15.15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón. 15.45 órától a szurkolóknak lehetőségük lesz közös fényképek készítésére vagy autogramok gyűjtésére. 15.30 órakor kezdődik a Magyar Médiaválogatott–Győri Közéleti Válogatott barátságos mérkőzés, majd 17 órától csap össze a Paul Breitner irányította Bayern- és a Verebes József által dirigált ETO öregfiúk-csapat. 19 órától kezdődik az ETO-Haladás bajnoki, majd következik a zenei program.

Május 21-én a Budapest Sportarénában telt házas koncertet adott a TNT együttes, a show-t a fiúk ezúttal hazahozzák szülővárosukba. Dobrády Ákos és Inti közel fél éve készül – ahogy ők fogalmaztak – életük egyik legfontosabb napjára. A közönség végig táncolhatja és énekelheti a két órás, slágerekkel teli elsöprő lendületű koncertet. A teljes show-t táncosokkal, fény, látvány- és hangtechnikával hozzák el az ETO Parkba, ahol a remények szerint több mint tízezer ember előtt szórakoztathatják a közönséget.

A zene és a sport találkozása mellett sok játék is lesz, ekkor rendezik például az 1 millió Ft-os rúgás döntőjét, ahol ennyi pénzt kap majd az a személy, aki a 16-os vonaláról telibe találja a felső kapufát. Az első 8000 jegyvásárló az Audi Hungária jóvoltából egy baseballsapkát kap ajándékba.

A Győri ETO FC öregfiúk-csapatának kerete: Kovács László, Ulbert Tibor, Bíró Béla, Berta Ernő (kapusok), Puglits Gábor, Kuttor Attila, Virág Attila, Bordás Csaba, Szíjártó László, Rezi Lajos, Dóka Gábor, Peczár László, Jäkl Antal, Tamás László, Vincze Ottó, Preszeller Tamás, Csiszár Ákos, Herczeg Miklós, Csertői Aurél, Madarász János, Hajszán Gyula, Korsós Attila, Ördög József, Mörtel Béla, Turbék István.

A Bayern München öregfiúk-csapatának kerete: Raimond Aumann, Andreas Brehme, Paul Breitner, Harald Cerny, Giovanne Elber, Uwe Gospodarek, Thomas Helmer, Ludwig Kögl, Lothar Mätthaus, Markus Münch, Hans Pflügler, Stefan Reuter, Markus Schupp, Paulo Sergio, Michael Tarnat, Marcel Witeczek, Alexander Zickler, Matthias Zimmermann.

Lakner Gábor