Eredeti pompájában látható a kékfestő portál

Győr+
2019.08.14. 11:10

A győri belvárosban sétálva tapasztalhatjuk, hogy egyre-másra szépülnek meg az épületek, az üzletek portáljai. A napokban a Győri Kékfestő Műhely Dr. Kovács Pál utcai üzlete kapta vissza eredeti pompáját.

Tóth Ildikó kékfestő népi iparművész dédapja, Éhling Péter az 1920-as években nyitotta meg üzletét a Dr. Kovács Pál utcában. Korábban kalaposüzlet volt itt, az épület túlsó felében pedig a tulajdonos Fleischmann Mór hentesboltja. A háborúban megsérült a portál, így az újjáépítés során, fa nyersanyag hiányában fémre cserélték a bejárati ajtót. Az évtizedek alatt azonban az ajtó elrozsdásodott, télen befagyott, nyáron bedagadt, szükségessé vált kicserélni.

Bajcsai Brigitta, Tóth Ildikó, Gerencsér Enikő

Két évvel ezelőtt Ildikó olvasta a győri önkormányzat felhívását, mely szerint portálfelújításra lehetett pályázni. Pályázott és nyert. Ekkor kezdett el korabeli fotókat felkutatni, hogy pontosan milyen lehetett az eredeti bejárat. Sajnos olyan fotográfiára éppen nem bukkant, amelyen a teljes portál látszik. Aztán a véletlennek köszönhetően, a Magyar Ispita-beli Schima Bandi-emlékkiállításon egy fotón szembetalálta magát az üzlettel. A fénykép a Schima Bandi által készített Aranyhajó cégért ábrázolja, amely 1939-ben került a mai helyére, a Jedlik Ányos és Dr. Kovács Pál utcák sarkán működő gyarmati fűszerkereskedés cégéreként.

E kép alapján Schreiner Károly fafaragómester keményfából elkészítette a portált, a bejárati ajtót. Két oldalon, a háromrétegű üvegfelület alatt olvasható a kékfestőműhely története, amely a legmodernebb technikával, lézergravírozással készült. A homlokzatra Ildikó kedvenc rábaközi motívuma is felkerült, a madárka. Egyből kettő is, hiszen, mint a népi iparművész mondja, az egymás felé forduló madárkáknak jelentésük van, mégpedig a családi harmónia szimbólumai. (A háziasszony jóban van a kedves urával.)

Tóth Ildikó jelezte, a portál elkészítésében nagy segítséget nyújtott az önkormányzat, a Győri Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály és a Győr-Szol Zrt.

A berendezés 1922-ből származik

Az üzlet belső berendezése, a dédpapa által 1922-ben vásárolt századfordulós üzletberendezés ma is látható, felújítását a következő hetekben tervezik. A család egyébként 1906 óta foglalkozik Győrben kékfestéssel, hagyományos eszközökkel és technológiával készítik a kékfestő textíliákat. Ma Ildikó mellett férje, Gerencsér Zsolt viszi tovább a mesterséget, de lányaik, Brigitta és Enikő is besegítenek, ha szükséges.

Tavaly a magyarországi kékfestés hagyománya bekerült a Magyar Értéktárba, valamint felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Világörökség listájára. Ezért az idei Mesterségek Ünnepén a Budai Várban, augusztus 17–20-ig kiemelt helyen, látványműhellyel mutatják be mesterségüket a győri kékfestők.

Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor