Győr+
2011.10.21. 20:05

Emléktáblát avattak a Magyar Rádió győri stúdiójának falán- VIDEÓVAL

Az ötvenöt évvel ezelőtt itt történteknek emléket állító táblát avattak pénteken délután a Magyar Rádió győri stúdiójának falán.

A tábla azt hivatott hirdetni, hogy 1956-ban itt működött az adó, amely Szabad Győri Rádió, majd Szabad Petőfi Rádió néven az ország nyugati felét elérve továbbította a forradalom híreit.

Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az eseményen arról beszélt: minden kor nagy történelmi eseményei során másként mutatják meg az emberek halált megvető bátorságukat; 1552-ben Eger védői koporsót állítottak a vár fokára, 1956-ban a győri rádió dolgozói egyszerűen tették a dolgukat.

Karsainé Horváth Klára, az 1956-os győri stáb utolsó élő tagja az ünnepségen arról beszélt: a legmeghatározóbb élménye a forradalom napjaiból az egység, a barátság, a szeretet és az arcokon tündöklő mosoly. Szavai szerint azokat a napokat azóta nem létező erkölcsi magaslat jellemezte.

Felidézte: mindannyian bátran, éjt nappallá téve dolgoztak, s ezért a forradalom leverése után valamennyiüket elítélték, Pális Pál stúdióvezetőt első fokon halálra, s csak utána enyhítették büntetését súlyos börtönre.

Ditrói Zoltán, a Magyar Rádió programszerkesztője, egykori győri stúdióvezető arról beszélt: az itt dolgozó “lelkes rádiósok, potenciális halálraítéltek” önhatalmúlag hosszabbították meg az eredetileg napi kétszer egyórás műsoridőt úgy, hogy hajnalhasadtától napszálltáig szólt a rádió, majd a Posta műszaki munkatársainak segítségével elérték, hogy az egész Dunántúlt és Budapestet is besugározzák a műsorral.

A táblánál a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap koszorúját Böröcz István vezérigazgató, a Magyar Rádióét Jónás István vezérigazgató, Győr városáét Somogyi Tivadar alpolgármester (Fidesz-KDNP), a Szigethy Attila Társaságét pedig Szemethy Róbert helyezte el.

(MTI)

Kapcsolódó videónkat ITT nézheti meg.