Győr+
2018.03.09. 12:34

Előzzük meg együtt a lakásbetöréseket!

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a lakásbetörések megelőzési lehetőségeire hívja fel az állampolgárok figyelmét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a lakásbetörések megelőzése céljából felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy az otthonaik bejárati ajtajára – lehetőség szerint – szereltessenek jó minőségű biztonsági zárakat, helyezzenek fel az ajtókra biztonsági láncot. Ezeknek a zárszerkezeteknek az alkalmazásával megnehezíthetik a betörők dolgát. Az alábbi eset kiválóan tükrözi, hogy megfelelő védelem nélkül mennyire könnyen válhatunk bűncselekmények áldozatává. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint március 6-án a reggeli órákban egy győri lakás ajtaját befeszítették, a szobákat átkutatták és onnan különböző értéktárgyakat és készpénzt vittek el.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei kérik, hogy az ingatlantulajdonosok az alábbi jó tanácsok figyelembe vételével maguk is megelőzhetik, hogy ilyen bűncselekménytípusok áldozataivá váljanak:

– A Magyar Biztosítók Szövetsége tanúsítványával rendelkező több ponton záródó biztonsági ajtókat részesítse előnyben a beépítések alkalmával.

– Ha teheti, a mechanikai védelem mellé kérje a vagyonvédelmi cégek elektronikus őrzését (riasztó, távfelügyelet) is!

– Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű, de nem mindennap használatos ékszereket!

– Vagyontárgyairól készítsen házi leltárt, fényképeket!

– Legyen jóban szomszédaival, kölcsönösen figyeljenek egymásra, a ház/lakás és a környék biztonságára!

 

police.hu