Hirdetés

Elnézte az emeletet, megverte a másik szállóvendéget

Győr+
2013.05.14. 09:13

Súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy cseh férfi ellen, aki megvert egy másik vendéget egy győri szállodában - tájékoztatta portálunkat Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főkapitányság sajtószóvivője.

Hirdetés

Az egyik győri szálloda vendége kérte a recepciós segítségét 2013. május 12-én kora reggel, mert megverték.

A rendőri vizsgálat megállapította, hogy a 46 éves német férfi negyedik emeleti szállodai szobájának ajtaját ismeretlen berúgta, a sértettet a mosdóból kirángatta. A vendégnek még felocsúdni sem volt ideje, mikor támadója ütlegelni kezdte, majd a földre került férfit tovább rugdalva a szobából kihajította. A vandál betolakodó ezt követően nyugovóra tért.

Hirdetés

A járőrök a hotelszobában találták a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfit. A 31 éves cseh állampolgár kihallgatása során részletes, beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy előző este discóban volt, ahol nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott. Ezt követően tért vissza a szállodába, ahol azt gondolta, hogy a saját, második emeleti szobáját foglalja el. Az ajtó elé érve kiszűrődő hangokra lett figyelmes, amitől haragra gerjedt. Azt gondolta, hogy távollétében, tudta nélkül, valaki elfoglalta a szobáját. Első felindultságában az ajtót berúgta, a bent tartózkodót megverte, majd kidobta őt a szobából.

 

A 31 éves gyanúsított ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt folytat nyomozást az ügyben a Győri Rendőrkapitányság.

 

likeold
a fb oldalunkat