Hirdetés
Győr+
2011.07.04. 18:48

Elmarad a Zorba balett őszi bemutatja Győrött

A koreográfus Harangozó Gyula megbetegedése miatt elmarad a Győri Balett Zorba bemutatója ősszel, premier nélkül azonban nem marad a társulat és a közönség a következő évad elején.

Hirdetés

Kiss János balettigazgató a hétfői évadzáró társulati ülésen elmondta: a Zorba bemutatásáról nem mondtak le, a táncjáték premierjét egy évvel későbbre tették át.

Kiss János a napokban értesült arról, hogy Harangozó Gyulát Bécsben meg kell műteni, emiatt több hét esik ki a próbaidőszakból. Az együttes vezetője ezért mondta le az október 8-iki Zorba premiert, amelyre már nagyban zajlottak az előkészületek, a próbák megkezdődtek, a díszlet 30 százaléka, a férfi jelmezek nagyobb része szintén elkészült.

Hirdetés

Október 8-án mégis lesz premier – közölte a balettigazgató, ám hogy mit visz színre a társulat, arról a döntést néhány napon belül hozza meg az együttes vezetője.

A most befejeződő szezont értékelve Kiss János úgy vélekedett: az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb évadját hagyják maguk mögött. Csaknem nyolcvan előadást tartottak Egertől Keszthelyig, Békéscsabától Budapestig. Külföldön, például Németországban és Szlovákiában tizenkilenc fellépésük volt. A sikeres veszprémi bemutatkozásnak a jövő évadban folytatása lesz: a Győri Balett produkcióit a veszprémi színház “beteszi” a bérletes előadások sorába, így tizenkét alkalommal láthatja az együttest a veszprémi közönség.

Az évadzáró társulati ülésen Fűr Ferenc világosító örökös tag kitüntetés kapott. Az együttes iránti hűségéért díjat kapott a 25 éve a Győri Balettnél táncoló Müller Ervin Harangozó-díjas táncművész, a 20 éve táncoló Ströck Barbara táncművész és Krokker András világosító, aki 15 éve tevékenykedik a Győri Balettnél. Tíz évnyi művészi munkásságáért kitüntetést vett át Varga Ágnes, Hardi Beatrix és Sebestyén Bálint táncművész. Pöntör Bernadett asszisztensnek ugyancsak tízéves tevékenységét részesítette jutalomban Kiss János igazgató.

(MTI)

likeold
a fb oldalunkat