Győr+
2018.03.10. 16:45

Elképesztő történetek a Győri Állatmenhely egyik gondozójától

A Győri Állatmenhely dolgozói szívvel-lélekkel harcolnak az állatokért nap mint nap, de nehezebb a dolguk, mint gondolnánk: miközben üres kennelt aligha találni náluk, folyamatosan viszik be hozzájuk a kutyákat, macskákat, sokszor több alomnyi kölyköt egy nap.

De ez még nem minden, a múlt héten például három elképesztő esethez is riasztották őket egyetlen nap alatt – több mint harminc hátrahagyott macska, egy megkínzott és egy iszonyú körülmények között tartott kutya – Horváth Patrícia menhelyi gondozó ezekről a szörnyűségekről mesélt nekünk.

Múlt hét szerdán különösen nehéz napjuk volt a Győri Állatmenhely dolgozóinak, a rendőrség és az egyik állatvédő szervezet kereste meg a őket még reggel, mert a győrszentiváni postás jelentette, hogy Kertvárosban az egyik háznál már hónapok óta nincs mozgás, a levelek csak gyűlnek és gyűlnek, a melléképületből pedig nagyon öblös kutyaugatás hallatszik. – Arra gyanakodtunk, hogy talán elhunyt az állat gazdája, így a rendőrökkel és a katasztrófavédőkkel együtt siettünk a helyszínre – mesélte Patrícia, ami azonban ott várta őket, arra nincsenek szavak. A ház teljesen üres volt, a keserves ugatás egy előszobányi helyiségből jött, ott találtak rá bezárva egy kaukázusi juhászkutyára, elképesztő körülmények között. Patrícia azt mondta, az állat nagyon hálás volt, amikor kihozták onnan.

Ide volt bezárva a kaukázusi juhászkutya

Az állat chipelve volt, Lotti a neve, ám az adatbázisban szereplő telefonszám már nem él, így a gazdáját azóta sem sikerült megtalálni. A kutya a gyepmesteri telepre került, mivel a menhelyen egyetlen szabad hely sem volt, de amint lehet, Lotti hozzájuk kerül majd és örökbe is fogadhatják. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, a Győri Rendőrkapitányság állatkínzás miatt indított büntetőeljárást az ügyben.

Ő itt Lotti, a megmentett kutyus


Szerdán egy másik eset miatt is csörgött a menhelyi telefon, akkor a Tihanyi Árpád útra riasztották őket a rendőrök. Ezt leírni is nehéz, és tényleg hihetetlen, hogy ilyen előfordulhat: egy nő ugrált kölyökkutyája nyakán (alkoholos befolyás alatt volt). Okkal merül fel mindannyiunkban a kérdés, hogy: miért? Patrícia elmondta, a nő válasza egészen elképesztő volt, azzal indokolta cselekedetét, hogy a kutyája még mindig nem szobatiszta. Természetesen a rendőrök elvitték. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre közölte, a Győri Rendőrkapitányság állatkínzás miatt ebben az ügyben is büntetőeljárást indított. Ami a kutyust illeti, ő a menhely gondozásába került.

Ennek a kiskutyának a nyakán ugrált gazdája

A saját szememmel láttam a kiskutyát a menhelyen. Már biztonságban volt, de csak a sarokban lapított. Szívbemarkoló volt látni egy ilyen kis ártatlan jószág szemében a rettegést – képtelen volt elhinni, hogy ő nem bántalmazást, hanem simogatást, szeretetet érdemel, és nem bántják őt többé.

 

A harmadik szerdai eset sem volt könnyű a menhelyi dolgozók számára. Ezúttal egy házhoz riasztották őket, ahol, mint kiderült, a tulaj, aki egy idős nő volt, két hete meghalt.

Ilyen körülmények között találtak rá a macskákra

Patrícia elképedve mesélte, hogy a nő több mint harminc cicát hagyott hátra, szintén hihetetlen körülmények, macskatetemek és egyebek között. Közülük tizenegyet sikerült befogniuk elsőre és a menhelyre vinni, de még másnap is vissza kellett menniük a helyszínre, hogy a többieket is megmentsék.

A megmentett cicusok

 

Ez csak egyetlen nap volt a menhelyen, de rengeteg szörnyűség történt, sok-sok állatot kellett megmenteniük a gondozóknak. Patríciától megtudtuk, mindezek mellett csak a múlt héten közel húsz kölyökkutya került be hozzájuk, és itt a tavasz, egyre több cicájuk is lesz, de sajnos több, mint amennyi férőhelyük van. Ezért nagyon nagy segítség lenne számukra, ha a Győri Állatmenhelyen minél többen jelentkeznének ideiglenes befogadónak. Aki tehát teheti, vállalja ezeknek az árva állatoknak legalább az ideiglenes befogadását, ezzel segítve a menhelyi dolgozók munkáját és a jószágok sorsát!

 

 

Szerző: Bodrogi Sára

Fotó: Győri Állatmenhely