Győr+
2016.03.17. 15:04

Elhunyt Kamondi Zoltán

Elhunyt Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró, producer. Rövidfilmjeivel több díjat nyert fesztiválokon, Makk Károly forgatókönyvírója, társrendezője volt.

A színházi és filmes alkotót csütörtökre virradó éjjel váratlanul érte a halál. A temetéséről később intézkednek.

Kamondi Zoltán 1960-ban született Budapesten, 1982-ben az ELTE bölcsészettudományi karán, majd 1986-ban a Színház- és Filmművészeti

Főiskolán diplomázott. 1986 és 1988 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja volt.

Rövidfilmjei számos díjat nyertek fesztiválokon, Makk Károly forgatókönyvírója, társrendezője volt. Első játékfilmjét 1990-ben forgatta Halálutak és angyalok címmel, bemutatója a cannes-i filmfesztiválon volt. Rendezőként nevéhez olyan filmek kötődnek, mint az Alkimista és a szűz (1999), a Kísértések (2002), valamint a Petri György címet viselő, a legendás költőről szóló portré film (2001), illetve a Bodor Ádám Az érsek látogatása című regényéből készült Dolina (2007). Producerként vett részt Pater Sparrow 1 című filmjében, amelyet 2009-ben mutattak be.

Legutóbbi, 2015-ben forgatott játéfilmje befejezése alatt áll.

Pályája során számos díjat kapott: 1986-ban elnyerte a nyugat-berlini rendezői díjat, 1992-ben a San Remó-i legjobb zenés film díját, 1993-ban az országos színházi találkozó fődíját, 1996-ban és 2002-ben a filmszemle díját, 1997-ben és 2003-ban a filmkritikusok díját, 1999-ben a manchesteri legjobb független film díját, a magyar színikritikusok díját, 2002-ben a várnai filmfesztivál, valamint a phenjani filmfesztivál díját.

2003-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

MTI