Győr+
2012.01.04. 12:56

Elhunyt Földes Dénes

Életének 69. évében hosszan tartó, súlyos betegség után december 30-án Győrött elhunyt Földes Dénes, a Rába ETO egykori kiváló kapusa.

Földes Dénes Mosonmagyaróvár a Hubertus és a Motim TE csapataiban védett, innen igazolta le az ETO 1969-ben. Első meccse az osztrák Admira Energie ellen volt (7-2), az első bajnoki mérkőzése pedig megegyezik a klub Rába ETO néven megvívott első találkozójával: 1969. márciusában a Dunaújváros ellen (4-1) a 75. percben állt be Tóth dr. helyett. Kezdőként az évben augusztus 3-án Kispesten védett először, a Bp. Honvéd 3-2-re győzött az ETO ellen. Egy esztendővel később megcsillantotta „11-es ölő” tudását, 1970 nyarán Pozsonyban az Inter Bratislava ellen kivédte a sokszoros csehszlovák válogatott Ladislav Petrás büntetőjét.

A legemlékezetesebb alakítását 1974. október 2-án a bolgár Lokomotív Plovdiv ellen nyújtotta az UEFA-kupában. A kinti első mérkőzés a pályaválasztó 3-1-es győzelmét hozta, így Győrött kétgólos hátrányt kellett ledolgozni a csapatnak. Az ETO-nak ez úgy sikerülhetett, hogy a kapuban Földes a bravúrok sorozatát mutatta be. A találkozón hosszabbítás, majd tizenegyes rúgások következtek. Földes ezek során is remekelt, a bolgárok első és ötödik tizenegyesét is kivédte és ezzel az ETO léphetett a következő fordulóba. A zöld-fehéreknél 1969 és 1978 között 164 mérkőzésen védett az NB I-ben. A búcsújátékát a 75 éves ETO jubileumi tornáján tartották, a portugál SC Varzim ellen (1-0).

Földes Dénes búcsúztatása január 13-án 14 órakor a győri Baross Gábor úti evangélikus templomban lesz.