Gyász

Elhunyt az AC/DC egykori gitárosa

Fotó: Pixabay
Győr+
2020.10.16. 16:43

Bár nem töltötte be hosszú időn keresztül a basszusgitáros posztot az AC/DC-ben, azért október 14-ei halála megrázta a rockrajongókat. Paul Mattersre emlékezünk.

Halálhíréről szinte az összes hírportál beszámolt, így tett a rockbook.hu is, akik az alábbiakat írták honlapjukon:

Október 14-én elhunyt Paul Matters, aki 1975-ben, a High Voltage album felvételei után csatlakozott az AC/DC-hez, nem sokkal később azonban a banda énekese, Bon Scott kirúgta őt és Mark Evans került a helyére. Matters ezután felhagyott a zenéléssel, eladta a basszusgitárját és a nyilvánosságtól távol élt, a történtekkel kapcsolatban pedig csupán egyetlen interjút adott, a Bon: The Last Highway című könyv kedvéért. Paul ekkor úgy fogalmazott, hogy kicsit lusta és mogorva volt akkoriban, illetve azt is megemlítette, hogy az AC/DC menedzsere semmi pénzt nem adott a bandának, így ennivalót sem tudott venni magának. Barátja és korábbi zenésztársa, Les Gully szerint ennél több is állt a háttérben: “Paul nem hunyászkodott meg a Young testvérek zsarnoksága előtt. Határozott véleménye volt mindenről, érzelmes típus volt, azt játszotta, amit ő akart, ráadásul túl jóképű is volt a többiekhez képest. “

A High Voltage megjelenését követő Melbourne-i, Adelaide-i és Sydney-i koncerten Matters játszott az AC/DC-ben, a stúdióban azonban nem ő, hanem George Young játszotta fel a basszustémákat. – olvasható a rockbook.hu-n.

Kapcsolódó témák: #gyász | #zene |