Éld át, ez a Te napod! Jógázz!

Győr+
2019.06.14. 13:51

A jóga szenvedélyes hódolója vagy? Esetleg még soha nem próbáltad? Akkor itt az alkalom, hogy aktív részese legyél egy különleges sorozatnak, hiszen június 22-én és 23-án immáron ötödik alkalommal rendezi meg az Indiai Nagykövetség a Nemzetközi Jóganapot, számos hazai nagyvárosban, köztük Győrben is.

Az ENSZ Közgyűlése öt évvel ezelőtt, 177 támogató ország egyhangú szavazatával június 21-ét a jóga világnapjává nyilvánította. Az Indiai Nagykövetség az idei év kulturális rendezvényét az India és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok megalapításának 70. évfordulójára emlékezve rendezi meg, nem csupán a jóga hagyományát, de India kultúrájának vibráló sokszínűségét is színpadra állítva. Ebből a vibráló élményből pedig a győriek sem maradhatnak ki. „2018-ban körülbelül százan fogadták el a meghívásunkat, de míg tavaly kulturális programokkal, ajurvéda képzésekkel vártuk a győri érdeklődőket, idén kifejezetten a jógára koncentrálunk” – fogalmazott a Győr+ Rádióban Kumar Tuhin, India magyarországi nagykövete. „Többféle jóga létezik, mindegyikben közös, hogy azon felül, hogy lazítja, nyújtja és erősíti a fizikai testet, tökéletes egyensúlyba, egységbe hoz érzelmi, mentális és spirituális síkon is. A jóga célja tehát a testi-lelki-szellemi harmónia megélése” – tette hozzá a nagykövet.

A jóga összeköt, ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy Győrben is összefogással valósul meg a rendezvény, hiszen Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a Széchenyi István Egyetem is örömmel állt a sorozat mellé. Idén június 22-én a Menedzsment Campus, Audi Hungaria Ingolstadt termébe várják az érdeklődőket. Na de mire is számíthatnak azok, akik ezen a napon a közösségi jóga felejthetetlen élménye mellett teszik le a voksukat? „Délután két órától az érdeklődők egy jóga oktató segítségével egy alap órába tekinthetnek be, és végezhetik el a 45-60 perces gyakorlatsort. Nem kell tőle megijedni, könnyen követhető, kockázatmentes, nem lehet benne megsérülni, illetve nem igényel semmiféle előzetes tudást vagy gyakorlást, csak figyelni kell az oktató szavait és mozdulatait. Az azt követő félórában pedig már a haladóknak mutatunk pár gyakorlatsort, így remélhetőleg a kezdők is kedvet kapnak, és akár jövőre már ők is el tudják végezni ezen mozdulatokat gond nélkül” – ismertette az ingyenes programot a nagykövet.

Ugye kedvet kaptál? Akkor éld át a jógát, és annak megannyi jótékony hatását, jógamatracod nélkül viszont ne indulj el, az-az alapja mindennek.

nyitókép: pixabay.com