Győr+
2011.12.25. 10:10

Éjféli mise a győri Bazilikában – VIDEÓVAL!

A Szent Korona és a Szent Jobb után Magyarország harmadik legfontosabb, kiemelt nemzeti ereklyéjének, a Szent László hermának otthont adó győri Bazilikában, dr. Pápai Lajos megyéspüspök több száz hívő előtt celebrált éjféli misét. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, "Jézus is szegényen, ismeretlenül született a Földre, a világ akkori nagyjai észre se vették, mégis a történelem legnagyobb eseménye volt ez."

A zsúfolásig megtelt székesegyházban Pápai Lajos kiemelte, a világ ma is tele van sötétséggel, kiábrándultsággal, és “sokan élnek a halál árnyékában és úgy gondolják teljesen értelmetlen ez a halálban végződő parányi élet, és mindezekből következik az önzés, a szeretetlenség, a gyűlölet az embert emberré tévő erkölcsös élet teljes hiánya.”

Ezzel szemben a karácsony ünnepe ma azt üzeni a világnak, hogy Krisztus kétezer éve jelen van azokban, a szentekben, a benne hívőkben, akik befogadták őt, és ilyen emberek ma is élnek közöttünk, többen, mint gondolnánk. A kétségbeesésből, a kiábrándultságból Jézus Krisztus, az ember fia az egyetlen kiút.

“Sokszor úgy vagyunk, hogy a tiszta forrás karnyújtásnyira van tőlünk, s mi mégis az utcai pocsolyából iszunk” – mondta a püspök, hozzátéve, Krisztus ma is jelen van, csak észre kell venni, felé kell fordulni és megtérni új, tudatos keresztény életre és akkor el nem múló örömmel tölti el lelkünket karácsony ünnepe.

Kapcsolódó videónkat ITT mengézheti.

mgt