Győr+
2012.02.20. 09:15

Egyedülálló győri praxistámogatás: 60 millió forint a rendelők rezsiköltségeire

A hatezer hazai háziorvosi praxis közel egyharmadát nyugdíj előtt álló, vagy a korhatárt már átlépett orvos látja el, 189 rendelő pedig üres, mert a praxis betöltetlen. A nyugati országrészben van olyan térség, ahol 3-4 falu is ellátatlan, mert évek óta hiába keresnek háziorvost: a szakemberek inkább Ausztriába, Németországba vagy Angliába mennek dolgozni. A győri önkormányzat idén 60 millió forintot költ arra, hogy valamennyi praxis közüzemi költségét átvállalja, így rendelőnként havonta akár 240 ezer forintot is megspórol a helyi felnőtt- és gyermekorvosok, valamint a fogorvosok számára.

A győri dr. Schmidt Péter volt az első háziorvos, aki kezdeményezte a győri önkormányzatnál a városi alapellátást biztosító praxisok utáni támogatást.

– A város önkormányzata a víz, a csatorna, a gáz és a szemétszállítás, valamint a riasztó költségeit átvállalja. Az én rendelőmben ez mintegy 100-120 ezer forint lenne, de hangsúlyozom, hogy egy régi, nem olyan korszerű rendelőben ez akár a duplája is lehet – mondta dr. Schmidt Péter.

Győr az egyetlen hazai nagyváros, amely ezeket a költségeket magára vállalta. 52 felnőtt és 27 gyermekorvosi praxis, valamint több, iskolafogászatot is ellátó fogorvosi rendelő esetében jár a támogatás a havi rezsiszámla után.

– Több fővárosi kollégával állok kapcsolatban a VII., a IX., és a XI. kerületből, akik jelzik, hogy számukra a közüzemi díjak fizetése komoly megterhelést jelent. Végiggondolva, ha összeadnánk a rendelőket terhelő költségeket, így az asszisztens bérét, a számítógépes rendszerek működtetését, a rezsit és az egyéb kiadásokat, például a telefonköltséget, akkor arra jutnánk, hogy ez rengeteg kiadást jelent, és éppen csak tudnánk működtetni a praxist. Az, hogy Győr átvállalta a közüzemi díjakat, jelentős megtakarítást jelent, és garanciát arra, hogy tudjuk működtetni a praxisainkat – fogalmazott dr. Schmidt Péter.

– Nálunk minden praxis feltöltött, nagy a tolongás – erősíti meg a háziorvosok reakcióit Borkai Zsolt.

A győri polgármester büszke a város egészségügyi és szociális ellátórendszerére. A városvezető szerint az önkormányzat nagy figyelmet fordít a helyi idősotthonok és az orvosi rendelők felújítására is.

– Úgy érezzük, hogy önkormányzati szinten mindenképpen kell az a támogatás, amelynek köszönhetően az orvosok itt maradnak, elvállalják ezeket a feladatokat, és magas szinten gyógyítják a polgárokat. Hála Istennek, érződik, hogy ez a közel 60 millió forintos támogatás nagy segítség a számukra, hiszen ezáltal a munkájukat sokkal könnyebben, jobb körülmények között tudják végezni, és ez volt az elsődleges és legfontosabb feladat – szögezte le Borkai Zsolt.

A praxisokat a kormány is támogatja: 1,5 millió forintos eszközfejl esztésre nyújthattak be igényt az államhoz a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi alapellátást végző vállalkozások. A járulékterhekkel együtt havi 50 ezer forintos támogatásra októbertől lehetett jelentkezni, a szerződéseket az egészségbiztosító 2012. május 31-ig köti meg. Utoljára 2008-ban vehettek igénybe a praxisok fejlesztési forrásokat.

Bakács László

Fotó: O. Jakócs Péter