Egyedi zenei csemege a Richter Teremben

Fotó: Marcali Gábor
Farkas Mónika
2019.10.09. 10:22

A Győri Filharmonikus Zenekar útra kelt, szerdán pedig már meg is érkezett kelet-ázsiai turnéjának első állomására, Fukuyamára. A hét órás időeltolódáshoz nem könnyű hozzászokni, a zenekar tagjainak nagy része azonban rutinos utazó, többen a három évvel ezelőtti élményekkel tértek vissza a felkelő nap országába. A menetrend most is szabott, a csütörtöki próba után felhangzik az első taktus Elgar művéből, Dobszay Péter vezényletével.

Mindeközben kedd délelőtt hangos csivitelés töltötte meg a Richter Terem nézőterét. A zenekar bár három hétig távol van, a közönség továbbra sem marad zenei élmény nélkül. A társulat útjára indította idei évadának ifjúsági, négy hangversenyből álló népszerű sorozatát, a városi és a környékbeli óvodások, kisiskolások pedig egy nem mindennapi élménnyel gazdagodtak. A Richter Terem színpadán bemutatkozó klarinétkvartett tagjai bár jól ismerik egymást, ebben a felállásban még nem zenéltek. A Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője, Berkes Kálmán, Liszt Ferenc-díjas klarinétművész és Fűke Géza igazgató, klarinétművész a nemes ügynek megnyerte Szabó Ferencet, a Győr Symphonic Band karnagyát és Varga Gábort, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólóklarinétosát, a győri Széchenyi István Egyetem tanárát. A nem mindennapi formáció jó hangulatú próbával készült a keddi három hangversenyre, majd közel ezer gyereknek bizonyították, hogy az együttes muzsikálás csupa öröm, és közösségteremtő ereje van.

Az interaktív ifjúsági koncerteket hagyományosan Rácz Ágota, a Kazinczy Ferenc Gimnázium ének-zene tanára vezeti, akinek ez alkalommal sem volt nehéz dolga, mikor a lelkes kicsiket szólította a színpadra az örömzenéléshez. A hangversenyek pozitív energiával töltötték fel nemcsak a résztvevő gyerekeket, pedagógusokat, de a kvartett tagjait is, akik több alkalommal mérettettek már meg hazánk, Európa és a világ nagy koncerttermeiben. Ezzel az élménnyel száll repülőgépre csütörtök reggel Berkes Kálmán és Fűke Géza, hogy Fukuyamán csatlakozzon a turnézó győri zenekarhoz.

Kapcsolódó témák: #Győri Filharmonikus Zenekar |