Győr+
2012.01.28. 09:30

Egy szenvedélyes győri horgász

Takács Antal több mint huszonöt éve irányítja ügyvezető elnökként a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségét. A gyermekkora óta a horgászat bűvöletében élő sportvezetővel a szövetség által végzett sokrétű munkáról is beszélgettünk.

Nincs a megyében olyan sporthorgász, aki ne ismerné Takács Antalt, a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének ügyvezető elnökét. A posztot felkérésre vállalta el, és immár több mint huszonöt éve tölti be ezt a kulcspozíciót.

– A megyei horgászszövetség országosan is élen jár a horgászegyesületeknek nyújtott szolgáltatásokban. Kezdeményezésünkre kialakult gyakorlattá vált például a töltésközlekedési engedély kiadása. A dokumentummal – amelynek ára 2.200 forint – a horgászok közlekedhetnek a Duna, a Rába és a Mosoni-Duna valamennyi töltésén, ami nagyban megkönnyíti a horgászhelyek megközelítését. Jogsegélyszolgálatot is üzemeltetünk, továbbá folyamatosan figyeljük a pályázatokat, és a lehetőségekről rendre tájékoztatjuk a horgászegyesületeket. Az adózás és könyvelés szakmai kérdéseiben szintén az egyesületek rendelkezésére állunk. A szövetség igény szerint a mostanában aktuális vízjogi engedélyek intézésében is eljár. Fontos tevékenységünk a halasítás koordinálása, két évvel ezelőtt kétszázharminckilencezer kiló hal beszerzésében jártunk közben, melynek értéke mintegy százharmincmillió forint – sorolta a szövetség nagyrészt önként vállalt feladatait Takács Antal.

A sportvezető szívügye a környezetvédelem és az ifjúság nevelése. A sporthorgászat népszerűsítése érdekében megyénkben a 14 év alatti gyermekek olyan horgászjegyet válthatnak, amely az összes megyei horgász- és halászkezelésbe tartozó vízre érvényes. Minden évben ifjúsági tábort is szerveznek, amire különösen büszke az ügyvezető, hiszen jelképes áron vehetnek részt rajta a fiatalok, akik megtanulhatják a környezet védelmét és megszerethetik a természetet. A tábornak a megyei szövetség ásványrárói horgásztanyája ad otthont nyaranta.

– Fontosnak tartom megemlíteni a Horgász Ifjúságért és Versenysportért Alapítványunkat is. Szövetségünk szervezi a megyei versenysportot, a horgászegyesületek közreműködésével minden évben megrendezzük az amatőr, a profi és az egyéni horgászbajnokságot. A szövetség Bajcsy-Zsilinszky úti irodája is saját tulajdonban van. Hasonlóképpen örömteli, hogy a tagegyesületek vagyona az elmúlt időszakban nagyrészt szintén gyarapodott. Jó viszonyt ápolunk a különböző hatóságokkal, a rendőrséggel, a Győri „Előre” Halászati Termelőszövetkezettel és a GYŐR-SZOL Zrt.-vel. Talán ezekből is látszik, hogy rengeteg munkánk van a szövetségben, ezt másképp nem lehet csinálni, csak ha valaki szereti. Az sem mindennapi, hogy valaki huszonöt évet egy lehúzzon egy helyen, talán annak is köszönhető ez, hogy türelmes vagyok, és könnyen teremtek kapcsolatokat. Az irodánk ajtaja mindig nyitva áll, nincs olyan gond, amivel ne fordulhatnának hozzánk az egyesületek – fogalmazott Takács Antal, aki harminc éve a Szigetköz Horgász Egyesület alelnöki tisztségét is betölti.

– Gyerekkoromtól kezdve horgászom, Nádorvárosban nőttem fel, akkor még mezítláb jártunk a Pándzsa-torkolathoz és a Marcalhoz. Engedéllyel az Iparcsatornán horgásztam először, mostanában ha tehetem, a Szigetközben és a győrújfalui bányatavon töltöm a szabadidőm. Elsősorban békés halakra megyek, nagyon ritkán pergetek rablóhalakra. Tavaly egy nyolc és fél kilós amúr volt a legnagyobb fogásom, de egyébként nem tartom fejben a különböző rekordokat. A családban szerencsére tovább él a hagyomány, hiszen a fiam is horgászik – tette hozzá az egész életét a természetben töltő sportvezető.

Lakner Gábor, Nagy Csaba