Győr+
2011.11.12. 10:11

Egészségesebb étkeztetést biztosítanak a győri menzákon

A sót fűszerekkel, a szénsavas üdítőitalokat magas gyümölcstartalmú ivólevekkel pótolják a legtöbb, a győri önkormányzat által működtetett iskolai és óvodai menzán, a korábbinál pedig jóval több a gyümölcs.

Az oktatási intézményekben igyekeznek megfelelni az országos tiszti főorvos augusztusban megjelent, a gyermekétkeztetés egészségesebbé tételére irányuló ajánlásának. Az adható húsfélék és húskészítmények emelése azonban zömében elmaradt, mivel az élelmezési vezetők szerint a korábbi adagok a gyerekek számára elegendőek, a változtatás pedig a térítési díjak jelentős emelkedését hozná magával.

A kerülendő élelmiszerek körébe tartozik az ételpor, a leveskocka, a sót tartalmazó ételízesítő, a 30 százaléknál magasabb zsírtartalmú hús, illetve a 20 százalék feletti zsírtartalmú húskészítmény, a sertés- és baromfi zsír, a 12 százaléknál magasabb zsírtartalmú tejföl, valamint az alkoholt tartalmazó élelmiszerek.

– Nem használunk semmiféle – fogalmazzunk így – műanyagot a liszten és a saját sűrítőanyagán kívül. Próbáljuk betartani az ÁNTSZ ajánlását, és inkább a fűszerekkel kompenzáljuk az így kieső összetevőket – mondta Hart Tiborné, a Marcalvárosi Oktatási Főigazgatóság élelmezési vezetője, mesterszakács. – Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek friss zöldséget és gyümölcsöt kapjanak, és hetente egy alkalommal jut az asztalra egy kis sütemény is.

A Magyarországon elterjedt, egyébként évekkel ezelőtt Győrből induló Gondolkodj Egészségesen! kampány szervezői szerint is örömteli, hogy a civil szervezetek mellett immár az állam is fontosnak tartja, hogy a gyerekek iskolai és óvodai étkeztetése minőségi legyen.

– A cél nem lehet más, mint a gyerekek számára a lehető legjobb fejlődési körülmények megteremtése, amely a legtöbb esetben aligha képzelhető el a szülői háttér bevonása nélkül – fogalmazott Bácskai Márta, a Gondolkodj Egészségesen! program vezetője.

A győri önkormányzat 15 ezer gyermek étkeztetését biztosítja, amelynek összege az állami normatívával együtt eléri az évi 621 millió forintot. A város ősztől hat főigazgatóság alá szervezte intézményeit, így az egészségesebb élelmiszerek megvásárlásánál, és a konyhai ellátás közbeszereztetésénél is előnyösebb ajánlatok közül válogathatott.

– Egy cégnek óriási előnyt jelent, hogy nem kell sok kis intézményben teríteni az ételt, hanem egyben le tudja rakni. Az árban az nyert, aki legolcsóbban ajánlotta a szolgáltatásait, és mivel mindenki látta ennek a nagy a rendszernek az előnyét, a pályázók egymás alá mentek az árakban. Emellett a minőséget tekintve is mindenki próbálta kihozni magából a maximumot – tudtuk meg Szegediné Bozzay Katalintól, a Marcalvárosi Oktatási Főigazgatóság vezetőjétől.

A városi közétkeztetésben idén 6%-kal emelték a nyersanyag-beszerzési költségeket. Így jut az általános iskolásoknak 244, az óvodásoknál 172 forint ebédre fejenként.

– Aminek igazán komoly anyagi kihatása lenne, az a húsadag módosítása, az ajánlás szerinti, mintegy 60 százalékos növelése. Ezt sajnos nem tudjuk felvállalni. Ha betartanánk az ÁNTSZ egyébként szakmailag elfogadható ajánlását, akkor az a költségekben is minimum 60-70 százalékos emelkedést jelentene – mondta dr. Somogyi Tivadar győri alpolgármester, aki megjegyezte, az infláció mértékénél nagyobb arányban a jövőben sem fogják tudni növelni a gyermekétkeztetés nyersanyagnormáit.

Bakács László