Győr+
2017.12.01. 21:38

Drogkereskedői hálózatot számoltak fel

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozói öt férfit és két nőt fogtak el kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt – olvasható a police.hu-n.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozói november 16-án este  ellenőrizték egy személygépjármű vezetőjét és utasát Mosonmagyaróvár belterületén: az autó átvizsgálásakor bruttó 18 gramm kábítószergyanús növényi maradványt találtak. A rendőrök a kocsi sofőrjét, M. Erik 24 éves berettyóújfalusi lakost és női utasát elfogták, majd előállították. A rendőrkapitányságon a 24 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett, míg női utasát kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, eztután előterjesztést tettek M. Erik előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság határozatában elrendelt.

Az ügyben indult nyomozás során a rendőrség látókörébe került P. Tamás 27 éves mosonmagyaróvári lakos, akinél házkutatást tartottak a nyomozók. Ennek során 13 pakett, előre kiporciózott kábítószergyanús anyagot foglaltak le. A 27 éves férfit elfogták és előállítását követően kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az adatgyűjtések, kihallgatások és házkutatások eredményeképpen a nyomozók további három férfit – M. Zsolt 28 éves móri, N. Csaba 30 éves mosonmagyaróvári, valamint L. László 37 éves mosonudvari lakosokat – és két nőt – B. L. Rudolfné 47 éves mosonmagyaróvári és L. Rita 26 éves mosonudvari lakosokat – fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt. L. László és felesége lakásán november 30-án tartott házkutatás alkalmával a rendőrök kábítószergyanús anyagokat – 158 darab kék színű tablettát – foglaltak le.

A nyomozásban további 32 személy került a rendőrök látókörébe kábítószer birtoklás gyanúja miatt, az ő ellenőrzésük és kihallgatásuk jelenleg is folyamatban van.

Forrás: police.hu