Győr+
2013.01.19. 10:58

Dőrejárás, tőkehúzás: A felvidéki hagyományokkal ismerkednek az Apáczai hallgatói

Győr első kulturális mediáció mesterszakos hallgatói elnyerték a Balassi Intézet által, tavaly ősszel meghirdetett, rövid tanulmányútra szóló ösztöndíjat, így február 8-15. között a felvidéki magyarság hagyományőrző kultúrájával ismerkedhetnek meg a helyszínen.

 

A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán épp második szemeszterét abszolváló csoport az iskola Karrier Irodáján keresztül lett figyelmes a hirdetésre még ősszel, majd a Társadalomtudományi, Felnőttképzési és Közművelődési Intézettel egyeztetve fogalmazták meg pályázatukat, mely szerint a Szlovákiában élő magyarok ma is létező, recens népszokásait szeretnék tanulmányozni.

A Campus Hungary Program keretén belül megvalósuló utazás lehetőséget teremt a külföldi tapasztalatszerzésre, ezzel segítve a hallgatók sokszínű képzését, praktikus tudásuk bővítését. Az éppen egy év múlva képesítést szerző szakemberek, mesterdiplomájukkal kezükben, hazai és nemzetközi közösségekben művelődésfejlesztő, kultúraközvetítő feladatokat vállalhatnak, kulturális projektek tervezési, szervezési, üzemeltetési és ellenőrzési szakaszait irányíthatják.

Az ösztöndíjnyertes csoport kutatási témája a Csallóközben és Mátyusföldön élő magyarok kultúrájának vizsgálata és dokumentálása. Farsangi népszokások gyűjtését tervezik, ellátogatnak a dőrejárásról neves Tejfalu községbe, majd a vágfarkasdi tőkehúzás ismérveit tanulmányozzák. A terepmunka során több környékbeli várost, falvat, kulturális intézményt felkeresnek, így többek között megismerhetik a Selye János Egyetem és a révkomáromi-somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet feladatait, archívumait.

Az egyhetes programot filmen és fotósorozaton örökítik meg, így lehetővé téve a korábbi, 2003-as felvételekkel való összehasonlító változásvizsgálatot. A kultúrakutató szeminárium előkészítésében és a gyűjtött anyag feldolgozásában szakmai segítséget nyújt a mesterképzési szak szakfelelőse, dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató, egyetemi docens, a hallgatók külföldi munkáját Dr. habil. Liszka József PhD., szlovákiai magyar néprajzkutató patronálja.