Győr+
2013.10.30. 16:10

Delegáció Győrben a „hal és a rizs földjéről’

A Kínai Népköztársaság Hubei Tartományának - Li Hongzhong pártfőtitkár által vezetett - 14 fős delegációja látogatott szerdán Győrbe. A látogatás legfőbb célja, hogy Győr-Moson-Sopron megye és a távol-keleti ország tartománya jobban megismerje egymást, a közöttük fennálló kapcsolatot szorosabbra fűzzék, ennek érdekében a két fél együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírt.

A vendégeket a megyei önkormányzat tisztségviselői és a hivatal munkatársai fogadták, Győr város képviseletében Simon Róbert Balázs alpolgármester volt jelen. Dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke és Li Hongzhong pártfőtitkár rövid négyszemközti megbeszélését követően, – immár kibővített résztvevői körben – a közgyűlés elnöke bemutatta az ország „nyugati kapuját”, Győr-Moson-Sopron megyét. Szakács Imre az általános ismertetés mellett kitért Győr-Moson-Sopron természeti, kulturális, turisztikai értékeire, történelmi hagyományaira, bemutatta a megyehatáron belüli főbb tájegységeket, külön kitért a két világörökségi helyszínre is. Szó esett a megye gazdasági fejlettségéről, az országban elfoglalt helyzetéről, GDP- és munkanélküliségi adatokról, a megye legnagyobb cégeiről, a felsőoktatási intézményekről, a szomszédos megyékkel való kapcsolatról és a határon átnyúló együttműködésekről is.

Li Hongzhong a bemutatót követően megköszönte, hogy delegációjuk tartalmas és részletes ismertetést kapott Győr-Moson-Sopron megyéről, így – bár nagy távolságból érkezetek, – „a baráti kapcsolatok alapján a két fél rokonságra lelhet”. „Köszönjük Győr-Moson-Sopron megye baráti fogadtatását és azt, hogy megadták a tiszteletet és ünnepélyes kereteket teremtettek a találkozónak, illetve a szándéknyilatkozat aláírásának.” Elmondta továbbá, hogy Hubei Tartomány székhelyének, Wuhan városnak, Győr várossal majd’ 20 éve fennálló testvérvárosi kapcsolatát és annak tartalmas voltát eddig irigykedve figyelték, azt látva bízik abban, hogy a megye és a tartomány is tartalmas együttműködést tud majd a jövőben folytatni számos területen.

A vendéglátók egy film segítségével ismerhették meg Hubei Tartományt (részletesebb ismertetést lásd a csatolmány 3. oldalán); a képkockák egy francia diák szemszögéből mutatták bea Kínai Népköztársaság egyik meghatározó térségét. A filmben megelevenedtek a 185.900 km2 területű és közel 60,2 millió lakosú tartomány természeti szépségei, történelmének meghatározó eseményei és személyiségei. A „hal és a rizs földje” – ahogy hazájában Hubeit nevezik – a világszínvonalat képviselő optikai technológiai iparágára és gazdag édesvíz-bázisára a legbüszkébb, ezért sem véletlen, hogy a találkozó során többször is elhangzott, hogy milyen fontos vizeink megbecsülése, védelme, hiszen „a víz olyan jellem, amely hasznot hoz, de nem kér érte semmit”.

Az együttműködési szándéknyilatkozat aláírását követően mindkét fél megerősítette, hogy a dokumentum aláírását azért tartják fontosnak, hogy a már meglévő baráti kapcsolatokat számos területen, – így legfőképp a gazdaság, a kultúra, a kereskedelem és a turisztika területén – tovább mélyítsék, ezáltal – a meglehetősen nagy földrajzi távolság ellenére – nem csak a két testvérváros – Győr és Wuhan, – hanem a két nagyobb közigazgatási egység – Győr-Moson-Sopron megye és Hubei Tartomány – is eredményes együttműködést folytathat.