Győr+
2012.01.10. 08:49

Dakar 2012 – Szalayék a 21. időt autózták

A mezőny második feléből indulva is az előkelő 21. helyet szerezte meg a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az autósok között a Dakar-rali nyolcadik, Copiapo és Antofagasta közötti szakaszán Chilében.

A magyar csapat tájékoztatása szerint a hétfői 722 km-es távon, melyen 477 km volt a gyorsasági, folyamatos ritmusváltásokra volt szükség, mert rendre homokos és köves szakaszok váltogatták egymást.

“Nagyon kemény hátulról indulni, mert majdnem az összes lassú autó és kamion előttünk volt. Ráadásul az első kétszáz kilométeren rettenetesen nehéz volt előzni a por miatt, de azután szerencsére kitisztult a kép – mondta a nap végén Szalay. – Miután a gyengébb versenyzőket leküzdöttük, már egy kicsit jobb volt a helyzet.”

Szalayék ezzel a 35. helyre jöttek fel az összetettben, melyben a francia Stéphane Peterhansel áll az élen.

Kedden az Antofagasta és Iquique közötti szakasz vár a mezőnyre.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):

8. szakasz, Copiapo-Antofagasta (teljes táv: 722 km/gyorsasági: 477 km):

autósok (102 beérkező alapján):

1. Nani Roma (spanyol, Mini) 4:25:44 ó

2. Robby Gordon (amerikai, Hummer) 5 mp hátrány

3. Krzysztof Holowczyc (lengyel, Mini) 2:04 perc h.

…21. Szalay Balázs (Opel) 1:06:20 ó

összetett:

1. Stéphane Peterhansel (francia, Mini) 20:04:15 ó

2. Gordon 7:36 p h.

3. Holowczyc 7:48 p h.

…35. Szalay 10:49:37 ó

motorosok (120 beérkező alapján):

1. Marc Coma (spanyol, KTM) 5:03:52 ó

2. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 1:55 p hátrány

3. Ruben Faria (portugál, KTM) 7 p h.

összetett:

1. Coma 7:48 p h. 23:24:18 ó

2. Cyril Despres (francia, KTM) 1:26 p h.

3. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 49:01 p h.

(MTI)