Győr+
2012.01.11. 09:34

Dakar 2012 – Szalay megint előrelépett

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az idei legjobb részeredményét érte el a Dakar-ralin, a 17. legjobb időt érte el az Antofagasta és Iquique közötti kilencedik szakaszon Chilében, ezzel összetettben a 31. helyen áll.

Az előkelő pozíció megszerzése már csak azért is értékes mert a páros – az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint – a keddi versenynap nagy részében nem tudta a saját tempóját autózni, mindig valaki más mögött “bűvészkedett”.

“A szakasz végén egy olyan magas homokhegyről jöttünk le, hogy pontocskáknak tűntek az aljában az autók, viszont a látvány minden pénzt megért, közvetlenül előttünk mérhetetlen mennyiségű homok, arrébb meg az óceán. Fenséges volt – idézte a csapat közleménye Szalay Balázst. – A hegy viszont meredek. Nem is léptem rá a gázpedálra, mégis száz kilométer per órás sebességgel száguldottunk lefelé. A végén egy kicsit izgultam is, mert 2,2-es keréknyomással mentünk végig, és amikor leértünk a hegy aljába, még vissza kellett menni, mert az utolsó GPS-pont felfelé volt, s féltem, hogy elakadunk, mert kínlódott az autó, de végül megúsztuk.”

Az autósoknál az amerikai Robby Gordon, míg a motorosoknál a francia Cyril Despres érte le a legjobb időt. Összetettben a szintén francia Stéphane Peterhansel, illetve Despres vezet.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):

9. szakasz: Antofagasta-Iquique (teljes táv: 565 km/gyorsasági: 556 km)

autósok:

1. Robby Gordon (amerikai, Hummer) 4:35:21 ó

2. Stéphane Peterhansel (francia, Mini) 1:38 p h.

3. Nani Roma (spanyol, Mini) 8:37 p h.

…17. Szalay Balázs (Opel) 54:02 p h.

összetett:

1. Peterhansel 24:04:15 ó

2. Gordon 5:58 p h.

3. Krzysztof Holowczyc (lengyel, Mini) 16:49 p h.

…31. Szalay 11:42:01 ó h.

motorosok:

1. Cyril Despres (francia, KTM) 5:04:33 ó

2. Marc Coma (spanyol, KTM) 3:54 p h.

3. Joan Barreda Bort (spanyol, Husqvarna) 8:28 p h.

összetett:

1. Despres 28:30:17 ó

2. Coma 2:28 p h.

3. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 59:19 p h.

Szerdán az Iquique és Arica közötti szakasz vár a mezőnyre. A teljes táv 694 km, ebből a gyorsasági 377 km.

(MTI)