Győr+
2011.09.30. 14:38

Czene és Borkai a kínai sportminiszterrel tárgyalt

Czene Attilának, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárának a meghívására Budapestre látogatott Liu Peng kínai sportminiszter, aki Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével is tárgyalt a két ország sportkapcsolatairól.

A NEFMI pénteki tájékoztatása szerint az egyeztetés célja “mindkét fél részéről az elmúlt évek tapasztalatainak összegzése és a jövőbeli együttműködés lehetséges területeinek feltárása volt”.

A sportvezetők kiemelt témaként tárgyaltak az olimpiai felkészülésről, az ezzel kapcsolatos kínai tapasztalatokról és az ázsiai ország sportolóinak magyarországi edzőtáboroztatásáról.

Az utóbbival kapcsolatos lehetőségek ismertetése után Czene Attila átadott vendégeinek egy olyan tájékoztató dokumentumot, amelyet a Nemzeti Sportközpontok munkatársai állítottak össze a magyarországi állami sportlétesítményekről.

A NEFMI közleménye szerint Borkai Zsolt a hatfős kínai delegációval folytatott egyeztetésen azt mondta, a “MOB elsődlegesen az edzők, a sportegészségügyi szakemberek, a csapatok és a versenyzők csereprogramjainak elősegítésére fektetne hangsúlyt”, kiemelve a két olimpiai bizottság jövőbeni együttműködését, a két szervezet kölcsönös elismerését és egymás támogatását az ötkarikás mozgalomban.

A Kínai Olimpiai Bizottság elnöki posztját is betöltő Peng jelezte, mindennemű sporttal kapcsolatos együttműködésre nyitottak, s hozzátette, reméli, hogy a két ország kapcsolata a jövőben is folytatódik.

A két állam kormányzati és nem kormányzati szinten is hagyományosan jó sportkapcsolatot ápol egymással.

(MTI)