Cukormentes, élénk eperlekvár

Győr+
2019.06.10. 10:00

Ritka a szép színű, élénk lekvár, ami nem sötétül meg. Ez most pont ilyen recept, amit én cukormentesen készítettem el és bátran ajánlom mindenkinek.

Rengeteg érdekes dolgot olvasok és tanulok az élelmiszerekről, hiszen a sok csacsogásnak alapja kell, hogy legyen. Nem csupán megvásárolom a boltban az alapanyagokat, hanem alaposan tanulmányozom annak eredetét, fajtáit és elkészítési módjait. Annak ellenére, hogy igazán divatos gyümölcsnek számít a mai napig az eper, egyáltalán nem a kor teremtette, sőt! Múlt századi receptkönyvek alapvető kelléke volt már, de bizony meglepetést okozott először, mikor olvastam, hogy már az ősember is csipegette. Bizonyára nagy izgalmakkal telt az első kóstolás, hiszen a természet alapvető szabályaként: élénk, kiabáló színű terméseket tilos megkóstolni, hiszen legtöbbször mérgező. Tehát, köszönjük az első bátor embernek, aki szamócát evett, mert már akkor a vadonban termett és gyorsan kiderült, hogy méregtelenítő hatása van inkább, mint mérgez. A római kori írásos anyagok is jeleznek ennek fogyasztásáról, mivel díszítésként, később gyógyító jelképpel rajzolták a hármas levélalakját. Még később, a Szentháromság jelképe lett, amiből gyakran „áldoztak” 3 darabot a nyilvánosság előtt. Fiatalító gyümölcsként tartják számon és vértisztító és sóoldó hatása miatt ajánlják minden korosztálynak. A konklúzió és a közmegegyezés azonban egy maradt a rómaiak és mai korunk között, hogy akármennyit is eszünk belőle, soha nem lakhatunk jól vele.

Bevásárló lista (10 db 200ml üveg)

1 kg eper (hámozva)

5 ek eritrit

fél citrom leve

6 g pektin

Elkészítés

1. Az epreket én 2x áztatom, majd öblítem, így a homok, apró föld szemcsék lejönnek róluk, majd szitán még átmosom egyszer.

2. A szárától megfosztom, így legyen 1 kg eprünk! Felnegyedelem az epreket, összekeverem az eritrittel, citromlével, pektinnel, hagyom 10 percig barátkozni őket, majd felforralom 5 percig főzöm.

3. A legfontosabb, hogy előre elmosott, leszárított üvegeket és tetőket készítek elő, majd még forrón ebbe kanalazom a lekvárt. Alaposan lezárom a tetővel, fejjel lefelé fordítom, így hűtöm ki őket.

Tipp: a pektin egészséges és jobb a befőzőporoknál, mégis ugyan azt a funkciót tölti be. Amennyiben nem jutunk hozzá, Dr.Oetker 4:1-hez befőzőport használjunk!

#SzarkaZsófi

Kövesd Zsófit a Facebookon is!