Győrságon forgattam filmet Sándor barátomnál, aki csodaszép vizslákat tenyészt.
Rajongója a természetnek, és így mindenféle állatsereglet található rendezett portáján, például galambok és győnyörű sólymok is. Vele beszélgettünk a kölyökkutyákal való foglalkozás fontosságáról, miközben a kis gengszterek éppen egy papucsot próbáltak szétrágni, s a zsákmány megtartásáért ádáz harcot vívtak egymással. Nem véletlenül, hiszen a zsákmányszerzés és annak megőrzése genetikailag kódolt tulajdonságuk. Szóval, a mi kis cipészinasaink nem a papucs megjavításával foglalkoztak, hanem a zsákmány megszerzését gyakorolták rajta, persze némi rágcsálás kíséretében.
A magyar vizsla több fajta keresztezéséből alakult ki. Már honfoglaló őseink mellett is – akik szenvedélyes vadászok voltak – volt egy vadászkutya, amely követte őket a vándorlások során. A vizsla említésével nemeseink levelezésében is gyakran találkozhatunk. A tizenkilencedik század végén megritkult az állomány, ekkor vonták be a tenyésztésbe a pointert és a német rövid szőrű vizslát. A világon az egyik legismertebb magyar fajta, amelynek jelentős állományai vannak Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, valamint Angliában.
A magyar vizslákra jellemző az elegáns megjelenés, a könnyed felépítés, a harmonikus mozgás. Testalkata szikár, a szépség és az erő harmóniáját tükrözi. A rövid szőrű vizsla zsemleszínű szőrzete alig kíván gondozást. Középnagy, 50–60 centiméter marmagasságú, 20–30 kilogramm tömegű, rendkívül elegáns megjelenésű és mozgású, kedves, engedelmes természetű, még a vizslák közül is kitűnik intelligenciájával. A vizslák között a legsokoldalúbbnak tartják. Helytállnak vízen, mocsárban, mezőn és az erdőben is. A szagokat már messziről megérzik, így a megsebzett vadat is könnyen megtalálják, és megfelelő távolságból felveszik a jelzőpózt. Amikor megmozdul a vad, a vadásznak kell eldöntenie, hogy lelőhető-e vagy sem, ezalatt a vizslának egy helyben kell maradnia. A lelőtt vadat készségesen a gazdájuk elé viszik.
A rövid szőrű magyar vizsla nemcsak munkakutya, hanem a családi kedvenc és a gyerekek nagy barátja is, hiszen intelligenciája, alkalmazkodóképessége minderre alkalmassá teszi. Rendkívül könnyen tanítható, de házőrzőnek nem igazán megfelelő. A vizsla alkalmas lakásban tartásra, igazi kerevethuszár, sőt télen a rövid szőrzete gyakran nem nyújt megfelelő védelmet a nagy hideg ellen, ilyenkor megfelelő téli szállást kell neki kialakítani!
De térjünk vissza cikkünk témájára, a kölyökkutyák következetes szocializálására és a genetikai adottságaik kiaknázására, jelen esetben a vadászatban való jártasság elsajátítására. Az ember–kutya kapcsolat alapja a kötődés, amely a kölyökállat szocializációjának részét képezi. Ez az időszak mindössze néhány hónap, amely alatt a kis jövevény elsajátítja jövendő életének alapvető viselkedésformáit. A különböző típusú kutyákat különbözőképpen kell nevelni. Természetesen mindemellett ugyanolyan az alapszocializációjuk, értem ezalatt a gazdához és a közvetlen környezetéhez való viszonyukat, beleértve a társállatokat, a lakást vagy az utcai etikettet. Vannak speciális igényekre kiképzett állatok, akik megfelelő felkészítésen mennek keresztül. Ilyenek a vakvezető kutyák, a mentőkutyák, illetve a vadászkutyák, valamint sok egyéb, különleges vagy egyszerűbb feladatra felkészített ebek. A vizslafélék felkészítése a vadászatra összetett feladat. Már egészen kis korban figyelnünk kell a viselkedését, mennyire tűnik ígéretesnek. Azonban vannak későn érő egyedek is. Eleinte különféle felkészítő játékokkal vezetjük rá őket a vadászszellemre. Például preparált madárszárnyat húznak előttük madzagon, amit a kis, éppen totyogó kölykök lelkesen üldöznek. Persze, hogy a vér nem válik vízzé! Nekik minden porcikájuk a vadászatra született. Ahogy nődögélnek, tapasztalt felnőttekkel együtt sajátítják el a szakma mesterfogásait. Hát így lesznek a kis cipészinasokból, a papucsrágcsálókból nagyszerű vadászkutyák!
Szöveg, fotó: Nagy Ferenc