Győr+
2016.05.27. 21:45

Csúszik a bajnokavatás

A Rába ETO 7-5-re győzött a Veszprém ellen az NB I-es futsalbajnokság felsőházi rájátszásában, de mivel a Dunaújváros is nyerni tudott a Berettyóújfalu otthonában, a bajnokavatásra még várni kell.

Izgalmas mérkőzést játszottak a csapatok, a találkozó több fordulatot is tartogatott. Megpattanó lövéssel a vendégek szereztek vezetést, de a fiatal Sáhó gyorsan egyenlíteni tudott. Drahosvky bombájával már a győriek vezettek, de a vendégek átálltak vészkapus játékra, és egalizáltak. Azt követően újra a veszprémiek kerültek előnybe, de Drahovsky újabb találata után 3-3-as állsánál vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidő elején állva hagyta ellenfelét a Rába ETO, amely öt perc alatt háromszor zörgette meg az ellenfél hálóját. Sorrendben Jaison, Harnisch és Amrani talált a kapuba, Solano gólja után pedig már 7-3-ra vezettek a zöld-fehérek. A vendégek nem adták fel a küzdelmet, két gólt lefaragtak hátrányukból, de a győri győzelem nem forgott veszélyben.

Népszerűek a győri futsalosok

A Rába ETO kedden 18 órakor Dunaújvárosban lép pályára, és amennyiben győzni tud a tabella második helyezettjének otthonában, bajnoki címet ünnepelhet.

Fotók: Orosz Sándor