Győr+
2011.09.23. 19:44

Csillaglesen a kutatók, mókás esküvő, és Baross úti titok (HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS)

A Jupitert, a Herkules gömbhalmazt, valamint a Garradd üstököst kémlelik a Kutatók Éjszakáján az egyetemi csillagvizsgálóba fellátogatók. A csoportok 20 órakor indultak a kollégium kupolájába. Az aulában tűztornádóval és szerelemteszttel találkoztunk, az Apáczai-karon pedig a vénlányokról beszéltek.

Üstököskukkolás és a zuhanó műhold figyelése

A Naprendszer legnagyobb bolygója már sötétedés után látható az egyetemi csillagvizsgálóból. A Jupiteren kívül megnézik a kíváncsi kutatók a Herkules gömbhalmazt, valamint ma éjszaka látható lesz a Garradd üstökös is- mondta portálunknak ifj. Bezák Tibor, a Magyar Csillagászati Egyesület Győri Helyi Csoportjának tagja.

A helyi csillagászok a kollégium mellett 3-4 távcsővel várják az érdeklődőket, de a kupolába is fel lehet majd menni, ahonnan pedig a nagy távcsövön keresztül lehet majd kémlelni az égi jelenségeket.

Ezzel párhuzamosan a szakértők előadásokon osztják meg tudásukat, ismereteiket a hallgatókkal. A helyszíneket úgy kötik össze, hogy a kupolából néhány perces közvetítést adnak az éppen zajló eseményekről, de vetítenek a Jupiterről és a Holdról is.

Bezák Tiborral természetesen az UARS műhold becsapódásáról is beszélgettünk.

Az egyesület tagjai a NASA oldalát és a www.calsky.com oldalt is figyelik. A műhold megsemmisülését mindkét oldal hajnali öt óra körülre jósolja, de azt még nem tudják hova csapódik. A műhold 87 perc alatt kerüli meg a Földet és folyamatosan lassul. Ha szerencsénk van, egy szimuláció szerint 20 óra után látható lesz, bár a horizonthoz nagyon közel. Nagyjából fél 10 környékén újra elhalad felettünk, de ebben az időpontban csak akkor észlelhetjük, ha már izzik. A program szerint hajnal 2 órakor és fél 4 körül ismét feltűnik majd. Ezeket az időpontokat 17.45 kor jósolta a szimulációs program, azt, hogy a műhold mozgását a sűrűbb légkör hogyan befolyásolja, nem tudták előre jelezni.

A becsapódás helye is kérdéses még, de az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt már tudja, hogy Magyarországot nem fogják érinteni az Egyesült Államok űrkutatási hivatala, a NASA által felbocsátott, korábban a Föld felső légkörét kutató úgynevezett UARS-műhold törmelékei.

Szerelemteszt, némi csalódással

A Széchenyi István Egyetem aulájában nagy az érdeklődés a tudományos játékok, fizikai kísérletek iránt. A látványos bemutatót a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ fifikus fizikusai csinálták. Gyerekek, fiatalok töltik meg az aulát, kiváló a hangulat. Találkoztunk olyan fiatalokkal, akik jövőre jelentkeznek majd az egyetemre, ők körbejárták az épületet, bekukkantottak az előadótermekbe. Mózes Anita és barátja, Józsi András Szekszárdról jöttek el a Kutatók Éjszakájára, őket is elsősorban az egyetem érdekelte, hiszen jövőre mindketten ide felvételiznek. Anita közgazdász akar lenni, barátja műszaki mérnöknek készül.Mindketten Győrbe szeretnének elhelyezkedni majd, bár erről szüleik egyelőre hallani sem akarnak

Népszerű a szerelemteszt, fiatal párok próbálgatják azt a játékot, mely persze jókora ugratásnak bizonyult, a szerelmespárok nagy csalódására. Ováció fogadta a látványos tűztornádót.

tűz

Közben a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Karán is zajlik az élet. Sikere volt az udvarra beálló Ökobusznak, melyben Nagy Csaba kommunikációs menedzser interaktív előadás keretében foglalkozott az érdeklődőkkel. A GYŐR-SZOL által üzemeltetett buszt nevelő szándékkal alakították ki, 2006-ban indult el útjára, azóta negyvenezer “utasa”volt.

Farsangról a Vénasszonyok nyarán


A TéKa étteremben menyasszonynak, vőlegénynek és papnak öltözött fiatalokkal találkoztunk. A mókás, bolondos esküvő Lanczendorfer Zsuzsa néprajzkutató remek előadását illusztrálta. A Vénasszonyok nyarán a farsangi népszokásokról beszélt, mégpedig andragógus hallgatóinak kutatásai felhasználásával.

Megtudhatták a jó kedvű hallgatók, hogy a farsang a zsírfelszedés időszaka, ám az azt követő böjtön leadták kilóikat a népi gasztronómiának hódolók.

A farsang a bálok ideje is, régebben mindenki vígadozott ezidőben, még a gyerekek is, akiknek kukacbált, vagy dudabált szerveztek. Úgy mellékesen az is kiderült, miért nem fér meg két dudás egy csárdában. Azért nem, mert míg a skót dudákat össze lehet hangolni, addig a magyarokat nem. Két duda együttes hangzása ily módon egyáltalán nem kedves a fülnek.

csba eskü

A hallgatóság a gólyabált is szóba hozta, az előadó ezzel kapcsolatban saját lánya élményét mesélte el. Lánya megsérült az idei gólyabálon, s a veszprémi kórházban azt írták az ambuláns lapjára: A gólyabálban félrelépett.

A vénlányok hajdani szégyenéről is beszélt a néprajzkutató. Régebben a falvakban a 16 éven felüliek háza előtt farsangkor összecsapkodták a fazékfedőket, s azt kiabálták:

Akinek van szűz lánya, hajtsa ki a gulyára.

Ma már a szingli élet társadalmilag elfogadott, nyugtatta meg a főként fiatal hölgyekből álló hallgatóságot a tanárnő.

Hőkülönbségen alapuló motor és az eddig titkolt Baross úti ledfal

Az Apáczai karról ismét a Széchenyi egyetemre vitt az útunk, az aulában hatalmas a hangzavar. Továbbra is nagy a kísérletek sikere. Számtalan izgalmas modell, találmány kel életre.

A hőkülönbségen alapuló motor a kiállított modellek egyik legérdekesebb darabja. Tervezője Schéder Balázs – aki a Széchenyi egyetemen végzett, jelenleg egy közlekedéstechnikai cégnél dolgozik.- , s Nagy Tibor, az egyetem mostani hallgatója gépészmérnöki szakon.

balázs

Portálunknak elmondták: a hőkülönbségen alapuló motor már az I. világháború idején tengeralattjárót hajtott, s a NASA a hatvanas évektől megújuló energiaforrásként használja. A hőkülönbséget a hajók esetében a hajófeneket hűtő hideg tengervíz, valamint a napsütés idézte elő.

A győri alkotók most bemutatott modelljében a levegőt tartalmazó edény alját fűtőfóliával vagy hajszárítóval melegítik.

Schéder Balázs egyébként több találmány gazdája. A leglátványosabbat rövidesen a Baross úton csodálhatjuk meg, vélhetően októbertől. A volt Adidas bolt fölött egy 30 méteres ledfal világít majd, ennek a vezérlését Balász tervezte.