Csepi László: Itt mindig történik valami

Nem árt időnként szóba hozni azt a tényt, ami szerint Győrben élni sem fenékig tejfel, a katasztrófavédelem szakemberei az első kategóriába, a veszélyes helyek csoportjába sorolják a várost.

Csepi László tűzoltó őrnagy, a környék polgári védelmi felügyelője a kockázati tényezőket sorolva a folyókat, az utak forgalmát és a sűrű ipart veszi előbbre, de negyedszázados praxisa alatt megtanulta, hogy baj bármiből lehet, s Győr elég nagy ahhoz, hogy mindig történjen benne valami. Ha feltámad a szél, az ablakhoz siet és a régi nagy, fatördelő viharokra gondol. Gyalog, legfeljebb biciklivel jár, mert az utcaképből az árkok, az átereszek állapota érdekli, s a Püspökvár alatt, a folyóparton üldögélve is a vízállás az, ami leginkább foglalkoztatja. Azt mondja: ez a munkám, nem tudok tőle elvonatkoztatni. Én így szeretem Győrt.

Csepi László a Hanság szélén, Lébényben született, a bútorasztalos oklevelet és az érettségi bizonyítványt a nyolcvanas évek elején, már Győrben szerezte meg. Nehezen szokott hozzá a városi élethez, talán ezért is vonzották az olyan erdei kalandok, mint az ifjúság bakonyi honvédelmi napjai. A polgári védelem hívásának is eleget tett, bár a szervezet azokban a hidegháborús időkben még leginkább a világvége, egy atomcsapás túlélésére okította a népet. Az őrnagy szerint ennek itták a levét a rendszerváltás után, amikor a múlt csökevényének nyilvánították, s kis híján veszni hagyták a civil önvédelem erőit. Évek kellettek ahhoz, hogy megtalálják a helyüket. Győr új, fiatal csapatának építése a Gyermekek Házában kezdődött meg.

Az őrnagy néhány nappal ezelőtt a város ezüst emlékérmét vehette át a polgármestertől. A kitüntetett akkor lapunknak nyilatkozva az elmúlt hosszú időszak legfontosabb hozadékának nevezte azt a több ezer fiatalt, akiket tanított, s akikre felnőttként is számítani lehet, ha a szükség úgy hozza. Tegyük most hozzá, hogy a polgári védelmi kötelezettséget az alaptörvény írja elő, s az új katasztrófavédelmi törvény szabályozza. Baj esetén minden nagykorú, nem nyugdíjas magyar állampolgár munkára fogható, Győr városának hétszázötven helybéli lakost kell mozgósítania abban az esetben, ha a hivatásos állomány segítségre szorul. Csepi László szerint ezt sokféleképpen lehet csinálni, kavarodott is jócskán vihar néhány önkormányzat listakészítő módszerei körül. Ami kötelező, az Győrben is az, de itt az önkéntességen van a hangsúly. Jönnek, jelentkeznek az egykori tanítványok, s az őrnagy biztos lehet abban, hogy mindig lesz elég ember a gáton.

A tűzoltás a tűzoltók, az árvízi védekezés a vízügyesek dolga, a polgári védelem a maga civil csapatával és eszközeivel mindig segítségként, második hullámként érkezik a helyszínre. Komoly erőket mozgósít rendkívül szervezetten, de Csepi László inkább azokról a bőnyi gyerekekről mesél, akik iskola után beálltak a felnőttek közé homokzsákokat tölteni, meg arról az idős asszonyról, aki teát főzött, süteményt sütött a férfiaknak, amikor 2008-ban letarolta Nagyszentjánost egy szélvihar. Győrben az uszoda félszigete és a Rabkert, a Góré-dűlő környéke kerül bajba legsűrűbben. Mindig a víz hozza a veszélyt, s mindig jut elég ember zsákhordásra, szivattyúzásra. Állva maradnak az otthonok.

A klub

„Azt hiszem, a fiatalok azért járnak szívesen a Jókai utcai klubunkba, mert szükségük van egymásra, a barátokra, az összetartozás biztonságára. Ahogy Minarik, a mosodás mondta a Régi idők focijában: kell egy csapat.”

Az óvóhely

„Szerencsés vagyok, soha nem zavartak ki az utcára az ötleteimmel. Csináltunk például egy állandó kiállítást az Árpád úton. Ez egy óvóhely eredeti állapotban, egyike annak a húsz városi létesítménynek, amelyek a hidegháború éveiben létesültek. Időpont egyeztetésével bárki megnézheti, utazást tehet a múltba.”

A tanya

„Nádorvárosban élek, de a kedvenc helyem a gyirmóti horgásztanyám, ahova sokkal ritkábban jutok el, mint szeretném. Ha véletlenül adódik némi szabadidőm, lecsapnak rá a nők. A feleségem meg a három nagylányom.

Gaál József

Fotó: O. Jakócs Péter