Győr+
2012.07.02. 19:21

Családiasabb lesz a 22. Művészetek Völgye

Két település, Kapolcs és Taliándörögd ad otthont a 22. Művészetek Völgye kulturális fesztiválnak július 27. és augusztus 5. között. Márta István fesztiváligazgató szerint az idén visszatér a "családiasabb hangulat".

A fesztiváligazgató a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendezvény 76 millió forintból valósul meg, ebből 10 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap ad, 20 milliót Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bocsátott a szervezetők rendelkezésére saját keretéből. A jegy- és szponzorációs bevételt 46 millió forintra becsülte Márta István, aki emlékeztetett arra: tavaly még 190 millió forintból rendezhették meg a Művészetek Völgyét.

Az idei rendezvényről kiemelte: fokozottabban koncentrálnak a családosokra és a gyerekekre. A programokat ezúttal is udvarokba szervezik. A Művészetek Hölgye idén is Palya Bea lesz, aki tíz napon keresztül várja vendégeivel a közönséget. Fellépnek a Snétberger Zenei Tehetségközpont diákjai, Snétberger Ferenc gitárművész, Gryllus Dorka színész-énekes, Dresch Mihály dzsesszzenész, Szokolay Dongó Balázs népzenész, a StereoPartizan együttes vagy például a Szőke Nikoletta Trió.

Immár másodszorra rendezik meg a Kaláka Versudvart, amelynek a Kaláka együttes mellett Lackfi János költő lesz a házigazdája. Gryllus Dániel, a programok egyik szervezője kiemelte: augusztus 4-én itt mutatják be a Hangzó Helikon sorozat új darabját, amelyet Ferenczi György és a Rackajam készített Gérecz Attila verseiből. A Kaláka Versudvar vendége lesz továbbá Kányádi Sándor költő, Malek Andrea színész-énekesnő és Korpás Éva népdalénekes, a Szélkiáltó együttes, Novák János zeneszerző, Szabó T. Anna költő, Szirtes Edina Mókus énekes, Kis Judit Ágnes költő vagy például Bognár Szilvia és zenekara is.

Tíz nap alatt tíz különféle koncert lesz hallható a Kapolcsi Hobo Klubban – emelte ki Földes László, megjegyezve, hogy a programot Póka Egon basszusgitárossal együtt szervezik. Elmondta: a koncerteken hallhatók lesznek Rolling Stones-, Doors-, Jimi Hendrix-dalok magyarul, Viszockij-versmegzenésítések és a Vadászat album dalai is. Ezenkívül lesznek versfelolvasások, beszélgetések, filmvetítések is. A vendégek közül Földes László kiemelte Tátrai Tibor gitárost, Ferenczi György énekes-szájharmonikást és Fekete-Kovács Kornél zeneszerzőt.

A kapolcsi Óvodakert ad otthont a BluesPot nevű helyszínnek, ahol a bluesból, a rockból táplálkozó és építkező zenekarok lépnek fel. A Művészetek Völgye vendége az idén a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara lesz, az ő programjaikkal Taliándörögdön az Új Iskolában és környékén lehet találkozni. Márta István ezek közül a tervezett fényfestést és a pajtaszínházat is megemlítette.

A kapolcsi katolikus templom ad helyet a komolyzenei koncerteknek, amelyeket Kállay Gábor, az Excanto Együttes művészeti vezetője ismertetett. A programok közül kiemelte a régizenei hangszerekről szóló előadásokat. Mint fogalmazott, az idén a pénzhiány miatt csak kamarazenei produkciókat hívhatott meg a fesztiválra. A fellépők között megemlítette a Marqiuse Együttes barokk kosztümös koncertjét, a Tercina együttes, illetve a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes koncertjét.

Márta István hangsúlyozta, hogy az idén is számos természetjáró program színesíti a kínálatot Művészetek Zöldje néven. Vigántpetend helyett Kapolcs ad otthont az Országos fazekas és keramikus találkozónak, emellett a Magyar Írószövetség is tíz napig a fesztivál vendége lesz. Újdonság, hogy az idén először megrendezik a kapolcsi “közös piacot”, amelyen helyi termelők portékáit lehet megvásárolni.

A rendezvénysorozat keretében mintegy 50 képzőművészeti kiállítást is rendeznek.

A bérlet 7 ezer forintba, a napjegy 3 ezer forintba kerül, emellett bevezették az úgynevezett esti jegyet, amely 21 óra után jogosít belépésre és 1300 forintba kerül.

(MTI)