Csaknem 18 ezer lakás épült tavaly

Győr+
2019.02.22. 09:18

Tavaly 17 681 új lakás épült, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az új lakások közel felét Budapesten és Pest megyében vették használatba: 53 százalék családi házban, 38 százalék többlakásos épületben, 5,0 százalék pedig lakóparkban készült el.

A kiadott engedélyek és bejelentések alapján az új lakások 54 százalékát a fővárosban és Pest megyében építenék fel. Az építendő lakások száma Budapesten 18 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban változatlan maradt, a többi városban 8 százalékkal, a községekben 10 százalékkal emelkedett. Az építtetők a projektek 42 százalékánál éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével – közölte a KSH.

MTI