Győr+
2012.04.27. 08:58

Cozma-per- nem kaptak életfogytiglant

Mint azt már portálunk korábban írta, ma folytatódik –immáron harmadik napon- a Marian Cozma-gyilkosság fellebbviteli tárgyalása a Győri Ítélőtáblán. A gyorplusz.hu stábja a helyszínről adja tudósítását.

FRISS:


Ítéletet hirdettek:

Raffael Sándor, első rendű vádlottat és Németh Győző, másdorendű vádlottat az első fokú bíróság életfogytiglan fegyházbüntetésre ítélte. A Győri Ítélőtábla másodfokon nekik most 18-18 év börtönt szabott ki, Sztojka Iván harmadrendű vádlott húsz év fegyházbüntetését pedig nyolc év börtönre változtatta a másodfokú bíróság.

FRISSÍTVE:

A bíróság az indokolás szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletét, valamint bűnsegédként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét átértékelte, így Raffael Sándort egyrendbeli emberölésben, egyrendbeli társtettesként és egyrendbeli bűnsegédként elkövetett testi sértésben mondta ki bűnösnek.

Németh Győzőt jogegerősen egyrendbeli emberölés kísérletében és kétrendbeli testi sértésben marasztalta el, az utóbbiban az egyik esetében társtettességét állapítva meg.

Sztojka Iván esetében a fellebbviteli fórum háromrendbeli testi sértést állapított meg, amelyek közül kettőt társtettesként, egyet bűnsegédként követett el.

A hetedrendű, bűnpártolás miatt elmarasztalt Antalik László börtönbüntetését nyolc hónappal, két évre enyhítette az ítélőtábla. A többi büntetést a tanács helybenhagyta.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt, segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

(MTI)

FRISS:

Három termet jelöltek ki, az egyikben a hozzátartozók, a másikban az újságírók és joghallgatók ülnek. A helyszínre csak a fotósokat, operatőröket engedik be.

A tanácsteremben a hét vádlottból hatan vannak jelen.

A bíróság visszavonult tanácskozni.

A mai napon hirdetnek ítéletet

Portálunk úgy tudja: a vádlottak számbavétele, a március végi legutóbbi tárgyalási napon és azóta benyújtott indítványok ismertetése nemigen tarthat tovább egy óránál. Ezt követően jöhet az az érdemi rész, amire a közvélemény a leginkább kíváncsi: azaz az ítélet kihirdetése. Ez – tekintettel arra, hogy hét vádlottja van a pernek – nem tarthat tovább pár percnél. Ezt követően viszont egy hosszabb szóáradat veszi kezdetét.

A bíróság ugyanis ekkor indokolja szóban döntését, azaz hogy miét változtatta meg vagy hagyta helyben az első fokú döntést. Ez – úgy tudjuk – két óránál nemigen lehet hosszabb, így ha semmilyen akadály nem merül fel, dél körül már véget is érhet a procedúra. Másodfokú eljárásról lévén szó, immár véglegesen.

Korábban írtuk:


Az első tárgyalási nap:Helyszíni frissítés – Hatályon kívül helyezik-e az első fokú ítéletet? (KÉPGALÉRIÁVAL)

A második tárgyalási nap: Cozma-per: Raffael csak magát tartja bűnösnek- áprilisban folytatják

Kovács Veronika, Pál Gergő

Fotó: Molnár G. Tamás