Chikungunya-láztól betegedtek meg turisták Spanyolországban

Győr+
2019.06.16. 19:15

Chikungunya-láztól betegedtek meg izlandi turisták Spanyolországban, ahol most először jelentették a tigrisszúnyog által terjesztett vírusfertőzés előfordulását - közölte a valenciai egészségügyi szolgálat hétvégi közleményében.

A hivatalos tájékoztatás szerint egy család három tagján néhány nappal azután jelentkeztek a betegség influenzára emlékeztető tünetei, hogy a kelet-spanyolországi Alicantéban nyaraltak május végén. A Reykjavíkban elvégzett laboratóriumi vizsgálatok igazolták a fertőzést.

Az Izlandról érkezett riasztás után környezetegészségügyi szakemberekből, valamint a valenciai egyetem rovartani megfigyelőcsoportjának munkatársaiból álló csoport vesz mintákat az érintett térségben – írta a spanyol egészségügyi hatóság, amely kiemelten figyeli a helyi egészségügyi intézményeket is, hogy felbukkannak-e újabb esetek.

A magas lázzal, fejfájással, hányingerrel, ízületi és izomfájdalmakkal járó chikungunya-láz Európában először 2007-ben az olaszországi Emilia-Romagna tartományban jelent meg, akkor több mint 250 embert megbetegítve.

A betegség azóta Franciaországban is felbukkant, 2017-ben pedig mindkét országban nagyszámban regisztráltak megbetegedést olyan embereknél, akik korábban nem utaztak a fertőzés szempontjából kockázatosnak tartott területekre, például Ázsiába vagy Afrikába.

A chikungunya-láz emberről emberre nem terjed, csakis szúnyog terjesztheti. Nincs ellene védőoltás, komolyabb veszélyt a krónikus betegekre, várandós nőkre és csecsemőkre jelenthet.

forrás:MTI

fotó: hazipatika.com