Győr+
2013.09.11. 11:20

Buszbaleset Kapuvárnál – Még egyeztet a Győr a helyzet megoldásáról

Még a nap folyamán bejelentik a HAT-AGRO UNI Győr vezetői, miként és melyik liga küzdelmeiben vesz részt a női kosárlabdacsapat, amely súlyos közúti balesetet szenvedett a hétvégén.

Fűzy András elnök közlése szerint ehhez arra van szükség, hogy még egyszer egyeztessenek a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének vezetőivel, akik a nap folyamán Győrbe látogatnak. Az elnök későbbre ígért tájékoztatást arról, hogy játékosaik közül ki mikor térhet vissza a pályára.

Az MTI úgy tudja: hajnali két óráig tanácskozott a klubelnökség, amely áttekintette, melyik posztokra kell új embert szerződtetni.

Szombat délután Kapuvár és Vitnyéd között ütközött össze egy személyautóval a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát a soproni mérkőzésre szállító autóbusz. A baleset helyszínén meghalt Tapodi Péter klubigazgató, Fűzy Ákos vezetőedző pedig a győri kórházba szállítása után vesztette életét. Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának amputálni kellett a lábfejét.

 

(MTI)