Győr+
2013.01.19. 09:10

Búcsúzik a Queen-balett

Utoljára játssza a Queen-balettet február 10-én 17 órától a Győri Balett társulata. „Nehéz elengedni a darabot, rengeteg előadásunk volt, hál’ Isten nagyon sokan látták és szerették a rockkal, szerelemmel és nosztalgiával átszőtt előadást. Olyan közönségréteget talált meg a darab, amivel gazdagodott a Győri Balettet szerető tábor is. De nagyon fontos, hogy mindig megújuljunk” – mondta lapunknak Kiss János, az együttes igazgatója, aki a társulat terveiről is mesélt.

Miért búcsúznak a Queen-balettől?

 

Már a darab bemutatásánál is sok gond adódott, hiszen tartottak a próbák, mikor úgy tűnt, meghiúsul az előadás, mégsem kapjuk meg rá az engedélyt. Rengeteg tárgyalás után végül megjött a beleegyezés Svájcból, hogy egy évig táncolhatjuk a darabot. Majd még egy esztendővel meghosszabbították a lehetőséget, nagyon sikeresnek ítélték meg az előadásainkat. Ha esetleg megkapnánk az engedélyt a Queen-menedzsmenttől a harmadik évre, már nem érné meg a hosszabbítás a magas jogdíj miatt. Ezért február 10-én búcsúzunk a Queentől. Rengeteg előadásunk volt, hál’ Isten nagyon sokan látták és szerették a darabot. Természetesen a közönségen kívül szerette az egész együttes, óriási sikert hozott a társulatnak. Nehéz elengedni a darabot, mert még sok meghívás lehetőség lenne országon belül és határon túlról is. De nagyon fontos, hogy mindig megújuljunk. Újabb bemutatónk volt októberben és további bemutatókra készülünk.

 

Merész vállalkozás volt a klasszikus balett és a rockzene egyesítése. Elevenítsük fel a darabot!

 

A Queen és Freddie Mercury személyéből adódóan a klasszikus hangzás és a rock hatása nagyon érzékenyen érezhető a dalokból, és a koreográfus is ebből indult ki. Minden a zenéből ered, a táncművészet éltető ereje a zene. Ez a fajta zeneiség alakította a koreográfiát, mint ahogy a klasszikus balett alapjai is. Tehát ezeknek a stílusoknak a keverése szerintem nagyon jó hatással van az egész darabra, melyben megjelenik többek között a szerelem, és a rock and roll aranykorát is felidézzük.

 

Sikerült új nézőket is becsalogatni?

 

Igen, rengeteg fiatal is látta az előadást. Hallottam nézőkről, akik azt mondták, soha nem gondolták volna, hogy a balett ekkora élményt ad. Volt olyan, aki életében először látott balettet, a Queen miatt jött be megnézni, azóta látta már a Zorbát, a Rózsaszínházat és a Magyar rapszódiát is. Olyan közönségréteget talált meg a darab, amivel gazdagodott a Győri Balettet szerető tábor is.

 

Említette, hogy fontos a megújulás. Minek adja át a helyét a Queen-balett?

 

Most a Zorbát játszuk, és június 17-én, a győri táncfesztivál első napján lesz az új bemutatónk, két koreográfus két egyfelvonásos művével készülünk. Január 2-án már elkezdődtek a próbák Leo Mujic koreográfussal, szerb származású világpolgárral. Elképesztő, fantasztikus táncos, 9 évvel ezelőtt láttam először Budapesten a Világsztárok az Operában című műsorban. Óriási sikere volt. Rendkívül gyors és fantasztikus technikája van, kiváló művész. Szóval őt kértem fel egy egyfelvonásos elkészítésére, a darab címe Az üvegház. A másik koreográfus Velekei László, ő készít egy Kodály-darabot, hiszen Kodály Zoltánt ünnepli a magyar zenei élet. Úgy gondolom, hogy nekünk is kötelességünk a zeneszerző előtt tisztelegni egy igazán izgalmas darabbal úgy, ahogy Liszt Ferencről megemlékeztünk a Magyar rapszódiával. A bemutató másnapján elkezdjük a következő darab próbáját, amely a Szentivánéji álom lesz. Fantasztikus mű, amit szerintem nagyon fog szeretni a közönség, tele van humorral, izgalmas fordulatokkal, rengeteg jó ötlettel. Alapja iszonyúan nehéz neoklasszikus balett és színházi elemek. Rengeteg meghívást is kaptunk egyébként, a tervek szerint megyünk majd Oroszországba, áprilisban Ausztriába, Németországba, Svájcba turnézni. Szerencsére rengeteg helyre hívják az együttest. És természetesen itthon is fellépünk, Győrön kívül például a Művészetek Palotájában. A napokban pedig érkezett egy nagyon fontos hír: mi fogjuk nyitni az Erkel Színházat március 1-jén a Magyar Nemzeti Balettel és a Pécsi Balettel közösen.

 

Zoljánszky Alexandra

Fotó: illusztráció