Botswanában feloldhatják az elefántvadászati tilalmat

Győr+
2019.02.22. 20:43

Feloldhatják a nagyvadakra, köztük az elefántokra vonatkozó vadászati tilalmat Botswanában, ahol az afrikai elefántok csaknem egyharmada él.

A vadászat újbóli engedélyezését egy szakértői bizottság javasolja, amelyet a gaboronei kormány hívott életre. A bizottság úgy találta, hogy a természetvédők által 130-135 ezerre becsültnél jóval több elefánt él a dél-afrikai országban, ami túl sok a lakosság számához viszonyítva, és ez egyre több konfliktushoz vezet az emberek és az állatok együttélésében.

A testület, amelynek tagja Frans Van Der Westhuizen vidékfejlesztési miniszter is, több más mellett a vadászat újbóli engedélyezését, az elefántok “rendszeres, de limitált leölését”, a vadgazdálkodás “történelmi keretek között tartását” javasolja. A tervek között szerepel a leölt elefántok húsának állateledellé való feldolgozása is, erre külön iparágat hoznának létre.

A vadászati tilalmat 2014-ben rendelte el Ian Khama akkori elnök, hazája élővilágának szenvedélyes védelmezője, miután az elefántállomány csökkenését tapasztalták az ország északi részén. Utódja, Mokgeweetsi Masisi vetette fel tavaly, hogy újra engedélyezni kellene a vadászszafarikat. A szakértői bizottság véleménye szerint a tilalom feloldása elősegítené a természetvédelem ügyét is, mert ha az emberek látják, hogy jó jövedelem származik a vadon élő állatokból, akkor óvni fogják őket.

Masisi elnök azt ígéri, hogy mielőtt végleges döntést hoznak, széleskörű konzultációt folytatnak a kérdésről. A 2,3 millió lakosú Botswana gazdag állatvilága sok turistát vonz az országba, az ágazat a második legjelentősebb bevételi forrás a gyémántbányászat után. Természetvédők attól tartanak, hogy a nagyvadra történő vadászat engedélyezése rontja az ország hírnevét, és elriaszthat olyan turistákat, akik az élő állatok miatt keresik fel Botswanát.

MTI
Fotó: Pixabay