Győr+
2011.10.15. 12:52

Borkai Zsolt: Berki fantasztikus teljesítményt nyújtott

Berki Krisztián megvédte világbajnoki címét lólengésben a tokiói olimpiai kvalifikációs torna-vb szombati napján. Borkai Zsolt MOB elnök a helyszínen követte nyomon a döntőt, úgy vélekedett, a sportoló fantasztikus teljesítményt nyújtott.

“Szerencsére meg tudtam ismételni a gyakorlatomat úgy, ahogyan a selejtezőben is, nagyobb megingás nélkül – mondta a Magyar Rádiónak a döntőt követően Berki Krisztián. – Életemben először izgultam, ez egy óriási teher, nem kívánom senkinek, hogy úgy próbáljon meg kvótát szerezni, hogy erre egyetlen lehetősége van. Óriási eredmény, hogy nemcsak megvédtem a tavalyi vb-címemet, de olimpiai indulási jogot is szereztem.”

Hídvégi Vid ugyanezen a szeren negyedik lett.

“Volt egy kicsi hibám, de téthelyzetben meg tudtam csinálni a gyakorlatomat, ráadásul egy nehezített leugrással, amit az Eb óta építettünk be. Persze bosszankodhatnék azon, hogy 66 ezreden múlt a bronzérem, de őszintén szólva az érmet simán becseréltem volna az olimpiai kvótára, amit ezek után januárban a londoni tesztversenyen egyéni összetettben szeretnék megszerezni” – nyilatkozta Hídvégi.

„Berki fantasztikus teljesítményt nyújtott. Nagyon boldog vagyok, hiszen a vb-arany mellett az olimpiai kvóta is megvan, úgyhogy nyugodtan készülhet Londonra, ahol nagyot alkothat. Vid megérdemelte volna a bronzot, ezáltal az olimpiai kvótát is, de sejthető volt, hogy a bírók egy országból két versenyzőt nem engednek fel a dobogóra. Mindenesetre az én örömöm is óriási!”- fejtette ki Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

(MTI)

Kapcsolódó cikk ITT.