Betiltják a dohányzást a montenegrói éttermekben és kávézókban

Győr+
2019.08.09. 19:27

Montenegró tovább szigorította a dohányzási törvényét, az új rendelet értelmében augusztus 14-től tilos lesz a dohányzás minden olyan nyilvános helyen - a kaszinók kivételével -, ahol ételeket és italokat gyártanak, árusítanak vagy fogyasztanak - közölte pénteken a montenegrói közszolgálati rádió és televízió (RTCG).

A szabályozás kizárja azt a korábbi lehetőséget is, hogy egyfajta díj ellenében, amelyet a vendéglátóhelyek fizettek az államnak, részlegesen engedélyezzék a dohányzást. A középületekben lehetőség lesz a dohányzásra, de a dohányosok számára külön helyiséget kell kialakítani, amely nem lehet kisebb tíz négyzetméternél, de nem lehet nagyobb sem a munka- vagy nyilvános tér 20 százalékánál.

Kenan Hrapovic egészségügyi miniszter korábban arról beszélt, hogy a 2004-ben elfogadott dohányzási törvény nem hozta meg a várt eredményt, 2012-re ugyanis 4,4 százalékkal nőtt a dohányosok száma. Montenegróban évente 400 ezer ember betegedik meg tüdőrákban, az ilyen betegek gyógyítása egy 2015-ös felmérés szerint fejenként 70 ezer eurójába (22,2 millió forint) kerül az államnak.

A közvélemény-kutatások rámutatnak, hogy a felnőtt lakosság 35 százaléka dohányzik Montenegróban. Az egészségügyi tárca egy korábbi felmérése pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre több kiskorú dohányzik, a 15 év alattiak mintegy 60 százaléka már nyújtott rá cigarettára.

MTI
Fotó: Pixabay