Best of Simon Kornél – Interjú a győri Primadonnák rendezőjével
A Győri Nemzeti Színház meghirdette következő, Örökzöld évadát. A teátrum hagyományos nyílt napján szeptember 2-án, Best of Kisfaludy Terem mottóval, Simon Kornél eddigi három sikerdarabját mutatják be a nagyszínpadon: a Csoportterápiát, a Semmi pánikot és a Primadonnákat. Emellett a színész-rendező nagy várakozással készül Agatha Christie: A vád tanúja című krimijének rendezésére.
Best of Simon Kornél. Három darabod évadról évadra tarol, ezeket a nagyszínpadon szeptemberben is bemutatják. Gondoltad volna, hogy rendezőként ennyire sikeres leszel itt?
Egy magamfajta fiatalember számára, aki autodidakta módon tanulta a rendezést, ez a sikerszéria felfoghatatlan. A Csoportterápia kicsit kilóg a rendezői sorból, hiszen magam is játszom benne Budapesten. Ott ez a darab hét éve sikeresen fut már, így megjósolható volt ennek a győri sikere, ami a következő évadban is folytatódik. Ehhez a szériához csatlakozott Ken Ludwig bohózata, a Primadonnák és Woody Allen darabja. Ez leírhatatlan öröm számomra, és büszkeséggel tölt el. A győri társulatot pedig csak dicséret illeti, hiszen nekik köszönhető, hogy ennyi év alatt sem estek szét az előadások. Még most is egyben van az egész. Nagyon fegyelmezettek itt a színészek.
Egy igazi szerencsecsillag vagy a Győri Nemzeti Színház képzeletbeli égboltján, hiszen már a tavalyi évadban, és most is a társulatot meghívták a Poszt Off programjába, akkor a 4×100-zal, most pedig a Primadonnákkal teszitek le a névjegyeteket.
Igen, Egressy Zoltán tragikomédiájára külön büszke vagyok, mert az egy rétegdarab. A kortárs művészeti alkotást tavaly Pécsett búcsúztattuk el. Feleségemmel, Gryllus Dorkával együtt könnybe lábadt szemmel köszöntem el az előadástól. Ami meg a Primadonnák körül történik, az már hisztérikus… (nevet) És ha belegondolok, hogy közel voltam ahhoz, hogy ne én rendezzem! Akkoriban nagy fejtörést okozott, hiszen vele egy időben próbáltam a budapesti Centrál Színházban. Ingáztam a kettő között, de most már tudom, hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy ezt a győrit összehoztuk.

Simon Kornél – kettőzött szereposztásban – játszik is a Primadonnákban
A következő évadban Agatha Christie klasszikusát, A vád tanúját viszed színpadra. Egy lélektani krimiről van szó, más, mint amit eddig rendeztél.
Kezdő színészként már játszottam a Tíz kicsi néger című darabban, ami akkor És már senki sem címmel futott. A vád tanúja egy szó-színház, kevés akcióval. Egy nyomasztó krimi, ami a film noir eszközeivel operál. A legnagyobb kihívás az lesz, hogyan lehet fönntartani a közönség figyelmét, de ebben segít majd a parádés szereposztás. Így nem ígérhetek mást, mint vért, verejtéket és könnyeket.
Szakítasz a bohózatokban már jól bevált párosokkal? Olyan színészeket is láthatunk benne, akikkel még nem dolgoztál együtt?
Igen, bár eddig is nyitottan álltam a kérdéshez. A pozitív hősünk Csankó Zoltán, a negatív Ungvári István lesz, akivel a Helység kalapácsában már dolgoztam együtt. A női főszerepet Szina Kinga játssza. Akadémista koromból ismerem őt, de így, hogy én ülök a nézőtéren, és instruálom majd őket, ez nagyon izgalmas. Ígéretes találkozás lesz, az biztos.

Nagy Balázs helyett ugrik be egy-egy előadásba Járai Máté partnerének
A rendezés után vissza a kaptafához. Kezedben ott van már Gorkij: Éjjeli menedékhelyének szövegkönyve. Valló Péter rendezővel jövő héten kezded meg a próbákat. Készen állsz a mesterkurzusra?
Nagyon örültem a felkérésnek, mert igen, sokan mondják, hogy Valló Péterrel dolgozni felér egy mesterkurzussal. Csak tanulhat belőle a színész. Nagy klasszikus drámában – ha mindent összevetek –, még nem szerepeltem. A koronát erre az teszi fel, hogy orosz műről van szó. Borzasztó kíváncsian várom, hogyan tudok a kihívásoknak megfelelni.
Olyan partnereid lesznek, mint a Kossuth- és Jászai Mari- díjas Jordán Tamás…
Igen (sóhajt), felvételiztem az osztályába, de sajnos nem vett fel. Ezt legutóbb át is beszéltük. Számos alkalommal csodálhattam már meg művészetét, Valló Péter más rendezéseiben. Jordán Tamást valahol mesteremnek tekinthetem.
Jordán Tamás a városunk szülötte, és tekintettel az itteni sikereidre, lassan téged is győrivé fogadunk…
Igen, nem is lenne rossz házat venni itt a környéken. Vidéki srác vagyok, és most is ugyanazt érzem, mint korábban, amikor jöttem a Baross úton a színház felé, hogy itt végre fellélegezhetek, kiengedhetek. Nincs az a nyomás Győrben, mint a fővárosban.
Farkas Mónika
Fotó: O. Jakócs Péter